Kiss Judit
2018. április 10., 23:122018. április 10., 23:12
2018. április 11., 10:322018. április 11., 10:32
Úgy tűnik, az Európai Bizottság által indított kezdeményezés jóvoltából belátható időn belül Románia számos településén is hozzáférhető lesz az ingyenes, vezeték nélküli internet a közösségi élet főbb színterein: könyvtárakban, múzeumokban, parkokban, köztereken.
A WiFi4EU elnevezésű program célja, hogy 2020-ra Európa minden szegletében elérhető legyen a szabadon használható világháló, a kezdeményezésre pedig természetesen számos romániai település önkormányzata is jelentkezett.
Nem is csoda, hiszen manapság egyre többen tartják üdvösnek, hogy úton-útfélen szabadon lehessen internetezni, virtuálisan kommunikálni, híranyagokat, információkat böngészni. A román sajtóban vitriolos hangú kommentárok láttak napvilágot arról, hogy aprócska, Isten háta mögötti hazai települések is pályáznak a lehetőségre, olyanok, amelyek sem rendes utakkal, sem csatornázással, sem megfelelő oktatással vagy egészségügyi ellátással nem büszkélkedhetnek, viszont ingyenes internettel esetleg majd igen. De hát, mint megannyi másfajta visszásság, ez is simán belefér a hazai abszurditások hosszú sorába.
Egyébként a realitáshoz az is hozzátartozik, hogy már nemcsak a digitális bennszülöttnek is nevezett Z generáció tagjai azok, akiknek úgymond harmadik kezévé, szemévé vált az okostelefon, a náluk idősebbek közül is egyre többen tartják szükségesnek, hogy minduntalan kézügyben legyen a mindentudó gépbarát. Vitathatatlan, hogy vannak előnyei annak, ha ingyenes internethozzáférési lehetőséggel gazdagodik egy-egy hazai település infrastruktúrája, de érdemes kicsit felülnézetből is rápillantani arra, hogy immár kézzelfoghatóvá vált a mobilfüggőségünk, amelyre biztosan ráerősít majd az ingyenes nethozzáférés.
Bár egyre-másra napvilágot látnak olyan kutatások, amelyek azt igazolják, hogy az immár új keletűnek nem nevezhető digitális függőség korunk népbetegsége, a tudományos igényű kimutatásoktól függetlenül is érzékelhetjük környezetünkben a virtuális világ dominanciájának elszemélytelenítő, elgépiesítő hatását. Mert egyre többen és többen lehetünk, akik lassan észre sem vesszük, hogy nemcsak a képernyőn, hanem a háromdimenziós valóságban is történnek a világ dolgai. Így ha mondjuk egy eldugott településen ingyenes internet lesz, az okostelefonjukat bámuló helyiek talán arról is megfeledkeznek, hogy hiánycikk a faluban az aszfalt vagy a csatornázás.
Balogh Levente
Régi, évek óta nagy kedvvel rágcsált gumicsont került elő ismét a költségvetési hiány lefaragásához szükséges kiadáscsökkentési javaslatok között az elmúlt hetekben: a parlament létszámának csökkentése.
Makkay József
Románia lakossága és politikai elitje nem szabálykövető társadalmat alkot: az emberek többsége keresi a kiskapukat. Az adócsalás felismerésében és a helyzet orvoslásában rejlik, miként lehet az ország gazdaságát megmenteni az összeomlástól.
Rostás Szabolcs
Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.
Balogh Levente
Az amerikai csapatkivonásra adott egyes román reakciók alapján szinte már arra lehetett következtetni, hogy az Egyesült Államok az utolsó közlegényt is repülőre ültette, majd szívélyesen felkérte az oroszokat, hogy vegyék át a helyét.
Rostás Szabolcs
Székelyföld önrendelkezése napjának „megünneplése”, majd egy bukaresti parlamenti felszólalásra érkezett szokásos hőzöngés apropóján rövid időre a figyelem középpontjába került a területi autonómia kérdése.
Balogh Levente
Nincs miért szépíteni: az alkotmánybíróság ítéletével, amellyel megsemmisítette a bírák és ügyészek különleges nyugdíjait módosító törvényt, tovább erodálta a román jogállamisági intézményekbe vetett, még meglévő bizalmat.
Balogh Levente
Bár a budapesti Ukrajna-csúcs időpontja bizonytalan, azért kijelenthető: a közkeletű vélekedéssel ellentétben a jelek szerint a hála mégiscsak politikai kategória – legalábbis Donald Trump akként tekinti Orbán Viktor magyar kormányfővel való viszonyában.
szóljon hozzá!