Vírusos politika '20

Nálunk két választástól volt hangos a közélet. A romániai helyhatósági megmérettetés több meglepetést is hozott, de magyar szempontból mindent vitt a marosvásárhelyi siker. Soós Zoltán személyében ismét magyar polgármestere van a Bolyaiak városának, s ez a győzelem nemcsak a változás esélyét hozta vissza, húszéves gátakat szakított át.

Egy olyan lemondó, fanyalgó, cinikus, néha üldözési mániás vélekedésnek adott méretes pofont ez az eredmény, amely egyre nagyobb teret nyert a magyarok körében, és azokat is béklyóba kötötte, akikben maradt még némi optimizmus. Frontváros, előre leosztott lapok, román titkosszolgálati akadályok – csak néhány „érv” egy magyar polgármesterjelölt esélytelensége mellett. Ehhez képest mit láttunk? Egy korrekt, alapvetően csendes kampány után utcahosszal nyerő magyar az egymással is küzdő román jelöltek előtt. És a választások másnapján nem vonult be fehér lovon Orbán Viktor Marosvásárhely főterére, s csapatokba verődött románok sem dúlták fel dühödten az általuk „elvesztett” városházát. Bársonyos szeptember tromfolt rá a harminc évvel ezelőtti fekete márciusra.

Vírusos évünk utolsó hónapjában a választópolgárok piros lapot mutattak fel az utóbbi évtizedben egyre mélyebbre züllő romániai politikai elitnek. Nem lehet másként értelmezni a negatív rekordot döntő részvételi arányt, a tüntető távolmaradást. Közben azért eredmények is születtek: egy olyan koalíció került hatalomra, amelynek két tagja joggal élte meg csalódásként a vártnál jóval alacsonyabb támogatottságot. A harmadik játékos ezzel szemben fülig érő szájjal vette tudomásul a választási végkifejletet annak ellenére, hogy százezer szavazót vesztett négy év alatt. Az RMDSZ pozíciója soha nem volt még ilyen erős a bukaresti kormányban.

Io napot chivanok, PNL, USR – mondhatná most Klaus Iohannis, de nem teszi. Gyalázatos áprilisi performansza után az államfő ezúttal inkább gratulált a három magyar miniszternek és az RMDSZ-es miniszterelnök-helyettesnek, utóbbiak pedig köszönték szépen a biztatást. Ennyit a politikai nyilatkozatok komolyságáról.

Sok elemzővel ellentétben, én nem a hírszerzési laboratóriumok munkáját látom a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) megjelenésében. S azok közé sem tartozom, akik elitista minősítgetések kíséretében küldenék karanténba ezt a formációt, s befogott orral fintorognak annak képviselői láttán. Az AUR meglepő sikere éppúgy társadalmi látlelet, mint a szavazási kedv eltűnése. „Aranyosék” csak ráéreztek a lehetőségre, hangosan kimondták mindazt, ami a Facebook-kommentekben tombolók, a kocsmaasztal körül méltatlankodók körében már egy jó ideje „téma” volt. Az AUR erősödése is a hitelét vesztett romániai politikum sara.

A koronavírus körüli őrület miatt sokszor sajgó fejünket a köldöknézésből felemelve Amerikát láttuk az idén. Azt, ami maradt belőle. Egy polgárháború küszöbén táncoló nagyhatalmat, ahol a kisvárosi amerikainak életfelfogásban annyi köze nincs a New York-i honfitársához, mint a bajorországi sörfőzőnek a szomáliai szomjazóhoz. Ahol szavazók milliói meg vannak győződve arról, hogy elcsalták az elnökválasztást. Az Egyesült Államokat nem a járvány, hanem politikai elitje vezette a szakadék szélére. Innen kellene visszarántania a kantárt a szenilissé vált szovjet pártfőtitkárokra emlékeztető új elnöknek. Jó kis show lesz.

De ez már a jövő év zenéje. A 2021-es esztendőé, amikor állítólag kilépünk a koronavírus ördögi köreiből. Úgy legyen!