2012. május 16., 08:582012. május 16., 08:58
Persze az volt a következtetésünk, hogy bizony, szörnyű lett volna, hisz a zárt, szigorúan szabályozott közösségekben nagyon alaposan be lett volna határolva a mozgásterünk, sok mindent nem tehettünk volna meg azok közül a dolgok közül, melyekben a leginkább örömünket leltük. Ott volt például a bentlakásból való kiszökdösések izgalma, a jó kis csavargások, titokban rágyújtás éjszaka a zuhanyzóban (amiért egyébként kicsapás járt), a bulikba járás és rengeteg egyéb olyan dolog, ami kitűnő szórakozást jelentett számunkra.
Az is felmerült, hogy eleve nem járhattunk volna iskolába, igaz, ez a felvetés nem aratott akkora sikert, mint az összehasonlítgatás többi eleme, hisz nem én voltam egyedüli a haveri körből, aki szívből utált órákra járni. Emellett a meditációnak nevezett, kötelező délutáni négy-öt órás tanulóidőszakot is rühellte mindenki, de a mérleget megvonva, nem maradt bennünk kétség, hogy bizony, jó dolog az, hogy nem jöttünk világra pár száz vagy akár néhány tíz évvel korábban. Mostanában viszont – főleg néhány hajtósabb időszak közepe-vége felé – kezdem kicsit másképp látni a dolgot.
Néha eltöprengek, hogy nem lenne-e mégiscsak jobb nyugodtan élni a mai őrület helyett. Nem aggódnék például soha amiatt, hogy lesz-e fél év múlva is munkahelyem, és ha igen, keresek-e majd annyit, hogy kényelmesen élhessek belőle. Nem ugráltatna soha semmilyen főnök, mert ha a napi ház körüli, illetve a mezei munkát elvégezném, nem kérnének rajtam számon semmi egyebet.
És úgy általában nem kellene tépelődnöm semmin, mert pontosan lehetne tudni, hogy mikor kezdődik az ültetési, a kapálási vagy a betakarítási szezon, mikor van böjti időszak, mikor van farsang, mikor vannak a bálok. A lakásra sem lenne gond, mert a régi nagycsaládok és a szomszédok-ismerősök egy nyáron kalákában felépítették a házikót, ami kellett bele, az pedig összejött a nászajándékból. Persze nem kizárt, hogy két hónap után elegem lenne, és ölne az unalom, de most úgy érzem, hogy nagyon jólesne egy kis eldugott faluban békésen éldegélni.
Talán az lenne a legjobb, ha kedvem szerint lehetne váltogatni a két életformát. De az sem kizárt, hogy elég lenne, ha többéves kihagyás után végre elmehetnék, mondjuk, egy hónap gondtalan szabadságra…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok