Az ügy most Daniel Breaz művelődési miniszter nyilatkozata nyomán került be ismét a közbeszédbe, miután a tárcavezető butaságnak nevezte a Cioloş-kormány döntését, amellyel az kezdeményezte Verespatak felkerülését az UNESCO védett kulturális örökségek listájára. A tárcavezető szerint amennyiben a Fehér megyei település fölkerülne a listára, akkor Románia biztosan elveszítené azt a pert, amelyet a hoppon maradt kanadai Gabriel Resources indított az ország ellen, miután úgy tűnik, az eddigi beruházásai ellenére mégiscsak elesik attól a lehetőségtől, hogy ő termelje ki a Verespatak térségében a föld mélyében rejtőző aranykészleteket.

A tét a miniszter szerint nem kicsi: amennyiben a terület védetté válna, szerinte Románia bizonyosan elveszítené a pert, így 4,4 milliárd dollárt kellene kifizetnie a Gabriel Resources számára. Ráadásul – mondja a tárcavezető – nem lehet „bezárni” az országot, nem lehet megtiltani az új létesítmények építését, ehelyett a fenntartható fejlesztésre kell hangsúlyt fektetni.

A Breaz által mondottakkal nehéz nem egyetérteni. A gond csak az, hogy hitelességüket jelentősen csorbítja az a tény, hogy az elmúlt három évben a PSD–ALDE-kormány sem tett semmit a térség fenntartható fejlesztése érdekében – már ha azt nem tekintjük ilyen lépésnek, hogy visszavonta a Verespatak UNESCO-listára való felkerülését célzó indítványt. Ami ismét csak az arany kitermelését akarók malmára hajthatja a vizet.

Mint ismeretes, Verespatak ügyében a konfliktus fő forrása az, hogy a kanadai cég ciántechnológiás eljárással termelné ki a jelentős mennyiségű aranyat, amely nyomán eltűnne a föld színéről a település, a kétezer éves római tárnákkal együtt. A beruházás ellenzői elsősorban környezetvédelmi szempontokat hangoztattak, és foggal-körömmel harcoltak a kitermelés megkezdése ellen, mások a településen található kulturális örökség megsemmisülését hozták fel ellenérvként. Az aranykitermelés megkezdésének alternatívájaként sokan a környék idegenforgalmi célponttá alakítását javasolták. Velük szemben az aranykitermelés támogatói az államkasszába befolyó jelentős összegekkel, illetve a kanadai cég által teremtett munkahelyek számával kecsegtettek.
Végül a beruházás – legalábbis a jelenlegi állás szerint – meghiúsult, bár mérget nem vennénk arra, hogy Verespatakon sohasem fognak aranyat kitermelni. Elsősorban azért, mert az aranykitermelés nem ördögtől való, a világon számos helyen űzik. Itt is újra el lehetne kezdeni, csak a ciántechnológiánál jóval környezetbarátabb megoldást kell találni. Lehetőleg olyant, amely nem változtatja több tucatnyi négyzetkilométeren holdbéli tájjá a környéket. És akkor megvalósulhat a vidék idegenforgalmi potenciáljának kiaknázása is – ám ehhez elsősorban életképes tervek kellenek, majd az infrastruktúra kiépítése, természetesen a 21. század igényeihez igazítva.

Csakhogy egyelőre semmilyen életképes elképzelés nem látszik körvonalazódni Verespatak ésszerű és emberi léptékű kihasználására. A művelődési miniszter mostani nyilatkozata sem arra enged következtetni, hogy a bukaresti kormány bármilyen, hosszú távú, fenntartható fejlesztési stratégiával rendelkezne, vagy legalább gondolkodna valami hasonló kidolgozásában.

Hanem arra, hogy a román kormányzati illetékesek kétségbeesetten keresnek minden eszközt a kaotikus gazdaságpolitika és a felelőtlen osztogatások nyomán egyre üresebb államkassza feltöltésére – és a verespataki aranybányászat minél gyorsabb beindításában is ilyen eszközt látnak.