2010. augusztus 30., 05:242010. augusztus 30., 05:24
Nálunk, kedvenc napilapomnál, legalábbis ez a regula, és igyekszik mindenki ehhez tartani magát. Persze vannak lapok, amelyek nem ragaszkodnak ennyire „mereven” ehhez a szabályhoz és keverik a véleményműfajt a hírrel – lelkük rajta, nem kommentálom mások lapszerkesztési politikáját. Legfőképpen azért nem, mert egyiknél is, másiknál is a kollégák aláírják a cikkeiket, magyarán vállalják a felelősséget és az esetleges következményeket mind a hír igaza, mind a leírt saját vélemény miatt. S félreértés ne essék, mindezt nem a kedves olvasó kioktatására írtam, hanem azért, mert néha nem árt tisztázni fogalmakat, s mert azt sem tartom szentségtörésnek, ha az olvasó belelát az újságszerkesztés „gyártási technológiájába”.
Erről ennyit... Ezzel szemben az olvasó szintén megfogalmazhatja magánvéleményét olvasói levélben, de akár telefonon is felhívhatja az újságírót és „megmondhatja a magáét”, ha úgy tetszik. Ebben az esetben a jó modort ismerő olvasó aláírja a levelet, illetve bemutatkozik telefonon, mert ez is a dolgok rendjéhez tartozik. Azonban újfent arra is lehetőség nyílt, hogy olvasók internetes újságok honlapján, úgynevezett vitafórumokon fejtsék ki véleményüket egy-egy esemény, téma, történés kapcsán, közéleti személyiség munkája kapcsán – ha úgy tetszik. Tapasztalatom szerint azokon az internetes vitafórumokon, ahol e-mail címmel és teljes névvel regisztrálni kell, igen kevés a hozzászólás, és alig akad egy-két éles kommentár, hiszen a szerkesztőségekben könnyű utánanézni, mégha titkosnak tüntetik is fel a kommentáló kilétét, hogy ki írogat „virágnév” alatt. Nem így van azonban azokon a fórumokon, ahol névtelenül is lehet kommentálni. Ezeken a helyeken ugyanis a névtelenség fátylába burkolózva némelyek kígyót-békát ráhordanak olyan emberekre, akiket felszínesen – esetleg a tévéből ismernek –, akiknek a munkájára semmi rálátásuk nincs, de távolról figyelve igen jól meg tudják mondani, mit hogyan kellett volna, vagy hogyan nem kellett volna tennie az illető közszereplőnek. Mindezt – mint mondtam – névtelenül fröcsögve a világba... Hát ennyire gerinctelenek lettünk?!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok