Válságkezelés román módra

Voksvadászat, hiszen az ominózus sajtónyilatkozat után nem sokkal közzétett közvélemény-kutatás eredményei megmutatták, mélyrepülésben van a Klaus Johannis államfő által korábban vezetett Nemzeti Liberális Párt (PNL). És terelés, hiszen van miről.

A PNL az elmúlt hónapokban megmutatta, semmivel nem megfontoltabb, mint az előző, szociáldemokrata párti (PSD) többségű kormány, ugyanúgy kapkodás jellemzi a politikáját, ugyanúgy nincsenek nagy állami beruházások, ugyanúgy nem működik egy csomó minden. És ezt az állapotot még tetőzte a koronavírus-világjárvány és a vele karöltve érkező gazdasági válság. A krí­ziskezelés pedig semmivel sem sikerült jobban, mint az előző hónapok kormányzása: kapkodás, egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, információk, pánikkeltés…

A vállalkozók megsegítése is problémás. Dicséretes persze, hogy az állam beszállt a kényszerszabadságra küldött alkalmazottak fizetésébe, vagy hogy garanciával segíti kedvezőbb feltételek mellett hitelhez jutni a kis- és közepes vállalkozásokat, de mégis azt látjuk, hogy nem áll össze az egész, mindez nem elég ahhoz, hogy elkerülhetővé váljanak a tömeges csődök. Bizonyára olvasóink is tudnak legalább egy olyan családról közvetlen környezetükben, amelyben legalább egy személy kényszerszabadságra került, vagy rosszabbik esetben elbocsátották, vagy ha minden családtagnak meg is maradt az állása, csökkentették a fizetését.

A szükségállapot lejárta után sem lélegezhetünk fel, még bizonyára sokan maradnak kényszerszabadságon, és bár ígéretek vannak arra, hogy a kormány segíti a vállalkozókat, hogy fizetni tudják alkalmazottaikat, egyelőre ezek csak televíziós nyilatkozatok, és ha meg is valósulnak, még mindig félő, hogy nagyon sok munkáltató lesz kénytelen további személyek elbocsátására. Két hónap bevételkiesés nagyon sokak számára jelentett ugyanis komoly érvágást, és azt sem várhatjuk, hogy a járvány miatt bevezetett korlátozások feloldása nyomán a cégek onnan tudják folytatni, ahol március elején abbahagyták.

Ott vannak például a szállodák, panziók, vendéglők, bárok vagy éppen a szépségszalonok. Persze, hogy mindenki arra vágyik ennyi bezártság után, hogy újra rendezett legyen a haja, körme, szemöldöke, majd beüljön az autóba, és elutazzon egy kényeztető hétvégére vagy egy hegyvidéki túrára. Csakhogy – mint fentebb is említettük – nemigen vannak olyan családok, amelyek ne sínylenék meg a válságot, vagy ne tartanának attól, hogy lesz még rosszabb, és biza nem ezek lesznek a prioritások. Ahogyan ruha, cipő, pláne autó vásárlása sem. Ami pedig tovább gerjeszti az ördögi kört, még többen és többen válnak munkanélkülivé, egyre több és több polgárnak sodródik veszélybe az egzisztenciája.

Nem látjuk, hogy a kormánynak lenne megoldása erre és sok másra. Ehelyett autonómiával, Erdély ellopásával, a magyar nyelv hivatalossá tételével riogatnak, hogy a gyűlöletcunami addig is ne ellenük irányuljon.