2012. július 10., 07:312012. július 10., 07:31
Mert akkor nem lenne ez az állandó harc a magas pozíciókra áhítozók között. Nem menne egyfolytában a manipuláció, a tömegek hülyítése, az uszítás, mivelhogy – a jelen helyzettel ellentétben – nem az jutna hatalomra, aki eredményesebben tudja manipulálni a (hogy finoman fogalmazzak) közéletben kevéssé jártas és egyébként sem túl tág látókörrel rendelkező többséget.
Persze, a történészek számos alkalmatlan, felelőtlen, sőt kimondottan gonosz uralkodót tartanak nyilván, viszont a magam részéről úgy vélem, nem nagyobb annak valószínűsége, hogy rossz király kerül trónra, mint annak, hogy a politikai hullámverésben valaki aljas vetődjön a felszínre. Az általam vágyott rendszerben nemcsak a közélet lenne nyugodtabb, de megteremtődne a keret ahhoz, hogy nagyszabású, esetenként akár népszerűtlen, ám kétségtelen hasznú kezdeményezéseket véghezvigyenek. Mert most a hatalmon levők még akkor sem tudnak komolyabb dolgokat megvalósítani, ha történetesen lenne megoldásuk, mert akkor jön az ellenzék, és félreállítják őket.
Szatmárban és Biharban például a vak is látja, hogy az esztelen lecsapolási munkálatok miatt válik évről érve szárazabbá a klíma, kezdenek szikesedési, elsivatagosodási folyamatot előrevetítő jelenségek elharapózni, de nem lép senki.
Marad a kérdés: hogy válasszuk meg a királyt? Sokak egybehangzó véleménye szerint a lovas íjászat a sportok királya, hisz művelőinek egyszerre kell uralniuk és irányítaniuk a lovat és pontosan célozniuk, ami nagyfokú összpontosítási készséget, jó fizikumot, pszichés kiegyensúlyozottságot igényel. Tehát legyen az a király, aki a legjobban lő célba. Hogy milyen időközönként teszteljük a készségeket, arról döntsünk tágabb körben. A versenyek szünetében pedig élvezzük, hogy az aspiránsok nem tolakszanak és próbálnak minket az igazukról meggyőzni, hanem szép csendben gyakorolnak – lóra fel, nyílvessző ki, céloz, lő…
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.