Vakító Srí Lanka-i fény

Nincs tudomásunk arról, hogy a Hargita megyei községből eddig hányan jártak bármilyen úton-módon a teaültetvényeiről híres, ókori építmények maradványaiban gazdag államban. Azt viszont immár ország-világ tudja, hogy két Srí Lanka-i pék érkezett a Gyergyói-medence második legnagyobb településére.

Foglalkozásuk azért köztudott, mert dolgozni jöttek a ditrói pékségbe. Amelynek működtetői állítólag hosszú ideje keresik a (sokak által vitatott) elvárásaiknak megfelelő munkaerőt, s végül egy nemzetközi állásközvetítő révén kétéves munkaszerződést kötöttek két Srí Lanka-i szakemberrel. Külföldi vendégmunkások alkalmazása egy székelyföldi községben már önmagában rávilágít a romániai munkaerőpiac egyre kilátástalanabb helyzetére. Ugyanakkor a vészjósló gazdasági mutatóknál érzelmileg jóval borzasztóbb a két vendégmunkás társadalmi-közösségi „fogadtatása”. Egyrészt a ditrói lakosság egy csoportja, de hangsúlyosabban az erdélyi magyar kisvilág online öklendezgető kommenthuszárai részéről.

Az elszabadult indulatok kicsit a ’90-es évek Romániájára emlékeztetnek, amikor Ion Iliescuék a Nu ne vindem țara! (Nem adjuk el az országunkat!) felkiáltással sikeresen hergelték a fenntarthatatlan állami mamutvállalatoknál eladhatatlan árut termelő népet a külföldi befektetők ellen, sok-sok évvel visszavetve az ország gazdasági fejlődését. Most Gyergyóditróban (a településnév tetszés szerint behelyettesíthető) is valami hasonló történik: tűzzel-vassal, foggal körömmel ragaszkodunk valamihez, ami már sajnos fenntarthatatlan, nem működik, csak volt, nincs, nem létezik. De nagyon-nagyon szeretnénk, hogy úgy legyen. Mert úgy volt, és kész. S mivel semmilyen épkézláb eszközünk nem maradt a valaha volt életben tartására, beindul az állati ösztön: odakapunk, marunk, harapunk. Beindul, átveszi az irányítást az emberi gyarlóság, a gyűlölet.

Mert sokkal könnyebb két szerencsétlen ázsiai vendégmunkással szemben megtalálnunk, meghatároznunk kívánt önmagunkat, mintsem a tükörbe nézni. Sokkal könnyebb szidni az idegeneket, miközben a külföldi tőkéjű áruházláncból bagóért vett, a sarki boltban jókora felárral eladott ázsiai fokhagymát rágcsáljuk az Ázsiában összerakott televízió előtt – mindegy, de „nekem ide ne jöjjenek!” Ide, ahonnan a fiatalok jelentős része, többsége, háromnegyede, mind-mind elment, elhúzott. Mert azt, amit a szüleik csináltak, már nem lehetett továbbvinni. És nem volt más, miből megélni. Aztán meg lett volna, de a fene sem dolgozik annyiért: aki munkát ad, csak kizsigerel, inkább irány a Nyugat.

A ditróiak most a helyi munkásokat meg nem becsülő pékségtulajdonost teszik felelőssé mindenért – lehet, sok mindenben igazuk van, de nekik is el kell ismerniük: rendkívül meggondolatlanul cselekedtek. Hiszen nem a két Srí Lanka-i pék hibája, hogy ide jutottunk. Ők csak jöttek, mert hívták őket, megélhetést kerestek és kaptak. Kellettek. Ahogy a fiaink-lányaink Németben. Akiket itthon nem tud pótolni a kisebbik fiunk-lányunk. Mert ők is kint vannak. Csakhogy olyan messze vagyunk attól, hogy ezt felfogjuk, mint ide Srí Lanka. Mert már a tükörre is sötétítőt húztunk, nehogy fény derüljön a szomorú valóságra. Közben pedig évszázados félelmekkel, frusztrációkkal, fájdalmakkal teleszőtt kényszerzubbonyban veregetjük a mellünk a sötétben, mert úgy tanultuk, hogy mi csak azért is, minden áron különbek, többek vagyunk, mint mások.

A gyergyóditrói „ügy” gyökerei rendkívül szerteágazóak. Ahogy lenni szokott: kiragadott, elszabadult részigazságok tömkelegének kaotikus ütközése idézett elő akkora robbanást, hogy már a nemzetközi sajtó ingerküszöbét is elérte. Pedig a piciny alkotóelemek szintjén semmi különös nem történt: mindenki a magáét fújta makacsul, ugyanúgy, mint eddig. Egyértelmű, hogy az egyre több „háttérerő” által meglovagolt botrány rossz fényt vet Ditróra, Gyergyóra, Székelyföldre, az erdélyi magyarságra. De talán a fájó következmények alapos önvizsgálatra késztetnek: a paptól kezdve a vállalkozón át valamennyi helybélit, és minket is, akik a távolból szörnyülködünk, hová fajulhatnak filléres mindennapjaink szőnyeg alatt, sötétben dagadó problémái. Mert akkor nyugodt szívvel kijelenthetnénk: tényleg kellettek a pékek Srí Lankából. Ami magyarul, mit ad Isten, azt jelenti: fénylő ország.