2012. december 27., 08:402012. december 27., 08:40
Akik akkor születtek, sokan kapták a győzelem nevét. Mert a szüleik is látni vélték az utat és az irányt. Akik akkor születtek, most már huszonhárom évesek. Öt éve nagykorúak. Sokat ismerek közülük, tőlük tudom, hogy felelős felnőttekként ők is látják az utat, és látják az irányt. Saját útirányukat. Ami viszont jóformán még köszönő viszonyban sincs azzal, amiről mi hittük, hogy látjuk akkor, amikor ők születtek. Vagyis valahol valakik valamit nagyon elrontottak.
Mi magunk volnánk ezek a pancserek? Véleményem szerint igen. Merjük bevallani, merjük bevállalni. Csak azt nem tudom pontosan, hogy mit is tettünk rosszul. Hinni nem rossz, nem bűn, épp ellenkezőleg. Állítólag az egyik legnemesebb emberi tulajdonság, hogy mer, hogy bátorkodik, hogy tud remélni. Milyen szép történetek szólnak a reményről, az egyedül megmaradtról, a végsőkig kitartóról. Olyan történetet nem ismerek, amelyben Pandóra meghackeli a szelencéjét, benne hagy minden roszszat, egyedül csak a reményt lopja ki, de úgy, hogy aki belenéz, épp fordítva lássa. Ilyen történet nincsen az ókori görögöknél. Mert ők többé-kevésbé nyílt sisakkal játszottak, s ha egy-egy csalafinta falóötlettel be is vették Trója bevehetetlennek hitt várát, az agyafúrt ötletgazdát az istenek tíz év további bolyongással büntették, miközben a többi vitézkedő már rég hazatérhetett. Ez volt ötletének a büntetése, elvették tőle az egyenes utat és az erre rávezető irány érzékelését is.
De mi mit vétettünk? Csalafinta ötleteink nem voltak. Csak hittünk, és szerettük volna, ha embernek érezhetjük magunkat. Nem tudtuk, hogy ez bűnnek számít. Bár figyelmeztettek, hogy legalább húsz esztendeig még kóvályogni fogunk, de mi nem hittük. Ez viszont a trójai királylány, Kasszandra büntetésére hajazott. Sebaj, elfogadtuk mi is. Jó, ám három éve eltelt a megjósolt húsz esztendő. És most merre tartunk? Lát valaki valamerre vezető utat? S ha igen, szólna nekünk is? Vagy legalább mutassa az irányt, elbotorkálunk mi valahogy. Csak legyen vége ennek a reggeli tornának, a céltalan, meddő helyben futásnak, mert izmaink már képesek arra, hogy a hosszabb utat is… Csak látnánk már meg végre, csak éreznénk meg a kellő irányt!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.