HIRDETÉS
HIRDETÉS

Bálint Eszter

2017. november 27., 10:14

Újabb román egészségügyi abszurd

Be nem jelentett, vagyis feketemunkásnak minősül, ezért állnia kell a kórházi kezelés költségeit annak a temesvári nyugdíjas nőnek, aki akkor sérült meg, amikor éppen szomszédjának segített szőlőt szüretelni.

Nem örkényi abszurd ez, hanem a valóság. A helyzet abszurdumát pedig csak tovább fokozza, hogy annyira hiányos a vonatkozó jogszabályi környezet, hogy hasonló besorolásba kerül az is, ha portörlés közben leesünk a kislétráról, vagy ha főzés közben magunkra borítjuk a levest.

A jogszabály ugyanis csak arról rendelkezik, hogy a közúti baleset esetén a biztosító társaság vagy a kárt okozó fél fizet, kocsmai verekedéskor a támadó, ha pedig gondatlanságból magunkban okozunk kárt, hát majd mi. Márpedig egy reklám is volt néhány éve, ami szerint a balesetek legnagyobb százaléka otthonunkban következik be.

A törvényhozók mindössze arról felejtettek el rendelkezni, hogy milyen hatóságnál kell bejelentenünk, ha segítünk a szomszédnak kerítést festeni, vagy saját kockázatra mégiscsak szeretnénk vasárnap a család elé húslevest tenni. Gondolom, a munkaügyi felügyelőség lenne a hunyó, ha már a munkaügyi tárca fizet munkabalesetek esetén.

Akár meg is lehetne próbálni odamenni, s azt mondani, hogy „jó napot kívánok, a karácsonyi nagytakarítást jöttem bejelenteni, s ha már itt lennék, akkor újabb sorbaállás elkerülése érdekében jelezném egyúttal azt is, hogy amikor már minden csillog-villog, jön a sütés-főzés. És egyúttal megkérdezném azt is, hogy a plafonig érő karácsonyfa feldíszítése vajon még belefér a bejelentendő kategóriába, vagy ahhoz extrém sportolókhoz hasonlóan különleges balesetbiztosítást kellene kötni”.

Na, de komolyra fordítva a szót, a helyzet még drámaibb, mint amennyire első olvasatra tűnik. Újfent bebizonyosodott ugyanis, hogy már-már hiába fizetjük az egészségbiztosítást, az ugyanis semmit nem fedez, amire a legnagyobb valószínűséggel szükségünk lehet. Nem fedezi például a fogászati kezelést. (Tudom, hogy van egy keret, de azt hagyjuk meg a vicc kategóriában, s ne nevezzük egy olyan egészségügyi szolgáltatás finanszírozásának, amire előbb vagy utóbb majdnem minden adófizető polgárnak szüksége van.)

Nem fedez egy sor analízist, vizsgálatot, vagy ha fedezi is, sovány vigasz, hogy jövő novemberben kerül az ember sorra, úgy hogy inkább fizet. És a sor a végtelenségig folytatható. Mi meg fizetünk, mint a katonatiszt. Kétszer, hiszen fizetjük a feneketlen zsákot tápláló egészségbiztosítást, és fizetjük a vizsgálatot, a beavatkozást, amire éppen szükségünk van, vagy visszük a kórházba a gyógyszert, a kötszert, mert persze arra sem mindig futja.

A kormány most éppen fakultatív egészségbiztosítás bevezetését fontolgatja. A jelen körülmények között viszont inkább az egészségbiztosítási hozzájárulás fakultatívvá tételét kellene fontolgatnia, ha már nem tud átlátható és hatékony rendszert biztosítani. Amelyben például nem nyújtják be a számlát, ha leesünk a hokedliről.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Balogh Levente 2017. november 24., péntek

Újabb parlamenti pótcselekvés

Túl vagyunk az újabb parlamenti színjátékon, az ellenzéki pártok által a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány menetrendszerűen elbukott.

Bálint Eszter 2017. november 23., csütörtök

Várakozó állásponton

Azt, hogy mennyi kárt fognak okozni a Tudose-kabinet által tervezett adópolitikai módosítások, továbbra sem tudjuk megbecsülni, hiszen még csak most kezdődik a sürgősségi kormányrendelet parlamenti útja.

HIRDETÉS
Rostás Szabolcs 2017. november 21., kedd

Időzített spionvadászat

Kisebb szenzációként tálalta a bukaresti sajtó a minap, hogy a hazai igazságszolgáltatás nemkívánatos személlyé nyilvánított egy szerb állampolgárt, aki a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint egy – meg nem nevezett – idegen hatalom számára kémkedett.

Kiss Judit 2017. november 20., hétfő

Aki szegény…

Közép-Európában szegénynek számít, akinek gondot okoz a havi számlák kifizetése, bizonyos fogyasztási cikkek megvásárlása, vagy ismételten gondjai adódnak a munkahelykereséssel.

HIRDETÉS
Balogh Levente 2017. november 19., vasárnap

A nem váratlan hideg zuhany

Hideg zuhanyként érte Romániát az Európai Bizottság igazságügyi or­szág­jelentése, amelyben egy rövid udvariassági kör után – miszerint akadnak előrelépések – kerek perec leszögezik: aggasztóak az igazságügyi rendszer függetlenségét érő „kihívások”.

Balogh Levente 2017. november 17., péntek

Zászlóterroristák és véleménybűnözők

Ha Kulcsár-Terza Józsefnek az volt a célja az egykori magyar országzászló Sepsiszentgyörgy központjában való felvonásával, hogy ismét felhívja a figyelmet arra: Romániában a hatóságok tűzzel-vassal akadályozzák, hogy az őshonos magyar közösség használhassa nemzeti jelképeit, akkor sikerrel járt.

HIRDETÉS
Páva Adorján 2017. november 15., szerda

Iskolaalapító csendestársak felelőssége

A „fű alatti” politizálás taktikáját alkalmazta a kormány és az RMDSZ a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügyében.

Kiss Judit 2017. november 15., szerda

A megoldatlan házi feladat

Borítékolható, hogy nem fog egyhamar megváltozni a házi feladatok rendszere, nem lesz könnyebb belátható időn belül az iskolatáska, és nem lesz több szabadideje délutánonként a diákoknak attól, hogy az oktatási minisztérium országos konzultációt indított az otthoni leckékről.

Rostás Szabolcs 2017. november 13., hétfő

Bukás

A román politika és az igazságszolgáltatás viszonyát talán mindennél jobban tükrözi a bukaresti főügyészség előtt éppen húsz évvel ezelőtt lezajlott, archív felvételeken máig fennmaradt jelenet.

Bálint Eszter 2017. november 12., vasárnap

Más pénzéből csinálnak forradalmat

Egyelőre nehéz lenne pontosan megmondani, hogy milyen következményekkel jár majd 2018-ban a kormány által a múlt héten egy sürgősségi kormányrendelet elfogadásával kirobbantott „fiskális forradalom”, de az elmúlt időszak történései azt súgják, nincs okunk hurráoptimizmusra.

HIRDETÉS
Vélemény
Balogh Levente: Újabb parlamenti pótcselekvés

Túl vagyunk az újabb parlamenti színjátékon, az ellenzéki pártok által a kormány ellen ...

Bálint Eszter: Várakozó állásponton

Azt, hogy mennyi kárt fognak okozni a Tudose-kabinet által tervezett adópolitikai módosítások, továbbra ...

Rostás Szabolcs: Időzített spionvadászat

Kisebb szenzációként tálalta a bukaresti sajtó a minap, hogy a hazai igazságszolgáltatás nemkívánatos ...

HIRDETÉS
HIRDETÉS