2010. április 12., 10:042010. április 12., 10:04
Persze tény, hogy reformokra amúgy szükség van, ám helyettük a kormányzásra való képtelenség és a korrupció elleplezésére hivatott médiapolitizálást folytatva hangzatos lózungokat ismételgettek a progresszióról. Mindez azonban hatástalanná vált, amint a polgárok a bőrükön kezdték érezni, mit jelentett az, hogy az MSZP–SZDSZ-kormány számára az elsődleges szempont még akkor is saját hatalmának megőrzése volt, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az általa addig gyakorolt gazdaságpolitika tarthatatlan.
Az ennek nyomán fölhorgadt társadalmi elégedetlenség most radikális átalakulást hoz. Az MSZP középpárttá süllyedt, két hagyományos párt pedig végleg eltűnhet – a jozefinista, „szakértői” vonalat elsődlegesen képviselő SZDSZ és az ugyanezen vonalat Bokros Lajos és a szabad demokraták roncsainak felvállalásával magába olvasztó MDF –, miközben két establishment-ellenes, kívülről érkező párt is tényezővé válik. Egyik a jobbszélről előző, újnyilas Jobbik, a másik az alternatív nagyvárosi fiatalok divatos jelszavait használó, balos-liberális-zöld-hippi LMP, amely meglehetősen zavaros alakulat – a szociális és gazdasági problémák kezelését nagyjából „Együk meg a gazdagokat!” színvonalú szlogenekkel javasolja megoldani. Ám várhatóan előbb-utóbb mögötte is megjelennek az érdekeiket általa érvényesíteni kívánó, az SZDSZ kiesésével képviselet nélkül maradt üzleti-pénzügyi körök.
A kormányzásra készülő Fidesznek viszont nehéz dolga lesz. Nem csupán azért, mert balliberális ellenzéke a szokásos stratégiával megpróbálja majd „rátolni” a Jobbikra, hogy főleg a külföldi nyilvánosság előtt összemossa a szélsőjobbal, és ennek nyomán folyamatosan fasiszta diktatúrától rettegjen. Hanem azért, mert egy gazdasági, társadalmi és erkölcsi szempontból szétesett országot kell átvennie, amely messiásként tekint rá – márpedig a csodavárók minden igényének egyértelműen nem lehet megfelelni. Ugyanakkor az ország működőképessé tétele érdekében fel kell vállalnia, hogy a válságból oly módon vezeti ki a nemzetet, hogy a realitásokat figyelembe véve, a hagyományokat és a nemzeti értékeket az őket megillető helyen kezelve felszámolja az államtól való függést, és a szükséges szociális támogatások megtartása mellett olyan közeget teremt, amely az egyéni kezdeményezést és az öngondoskodást bátorítja. Emellett az anyaországi és a határon túli magyarok közötti, szétfoszlott kötelékek újracsomózását is sokan várják tőle, hiszen a határokon kívül rekedt magyar közösségek önbizalmát is növeli, ha érzik, hogy erős anyaországuk van, amely mindenkor mögöttük áll. Ezek révén talán valóban lezárulhat a rendszerváltás óta tartó posztkommunista időszak. Mindehhez nem kell öntelt „szakértői” holdudvar, harsány médiacsinnadratta, a progresszió és a reform fetisizálása. Egyszerűen jó kormányzás szükséges. Az elmúlt években ugyanis ebből volt a legnagyobb hiány.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.