Hirdetés

Ügynökkampány

VEZÉRCIKK – Összeállt a novemberi államfőválasztás mezőnye: tizennégyen állhatnak majd rajthoz. Magyar szempontból ennyire érdekes romániai elnökválasztás még nem volt, hiszen két magyar jelölt is van: az RMDSZ mellett most a regionalizációt és a föderalizmust zászlajára tűző EMNP is elindította alelnökét, Szilágyi Zsoltot.

Balogh Levente

2014. szeptember 25., 19:552014. szeptember 25., 19:55

Ez már önmagában az EMNP és az erdélyi magyar közösség sikere, hiszen sikerült az eddigieknél jobban mozgósítani a magyar polgárokat, és megcáfolni azt a meglehetősen arrogáns és kishitű RMDSZ-es kijelentést, miszerint nincs kétszer kétszázezer magyar aláírás. Nos majdnem összesen ötszázezer lett, vagyis bebizonyosodott, hogy az egészséges verseny képes fölrázni a polgárokat.

Persze a neheze ezután jön: a néppártnak a lehető legszélesebb körben, ésszerű érvekkel el kell tudnia magyarázni, miért érzi úgy, hogy van létjogosultsága az általa képviselt politikának. A siker, a párt elfogadottságának mércéje az lesz, ha sikerül annyi szavazatot összegyűjteni, ahányan aláírásukkal is támogatták a párt jelöltjének indulását, bár alapvetően az sem tekinthető majd csúfos kudarcnak, ha „csak” a két évvel ezelőtti parlamenti választáson kapott mintegy ötvenezer voksot sikerül túlszárnyalni.

A végső csata persze a román jelöltek között dől majd el. Az alaphangot Traian Băsescu távozó államfő adta meg, amikor arról beszélt, hogy a jelöltek között egy titkos ügynök is van. Következett a neves újságíró, Robert Turcescu enyhén szólva is gyanús önleleplezése. Az egészet pedig Teodor Meleşcanu, a külügyi hírszerzés főnöke koronázta meg, amikor a jelentkezési határidő előtt egy nappal jelentette be: ő is indul, és egy kamupárt segítségével a semmiből elő is vett 400 ezer támogatói aláírást.

Egyértelműnek tűnik, hogy a jobbközép oldal vele akarja a baloldali szavazótábort megosztani, illetve ő lesz Klaus Johannis „helyettese”, ha a PNL-elnöknek valamiért – például összeférhetetlenségi pere miatt – ki kell szállnia a versenyből. Mint ahogy az is egyértelmű, hogy az ügynökügyek előrángatása egy célt szolgál: hogy ezúttal se az érdemi, gazdasági és szociális projekteket felvázoló választási programokról szóljon a kampány. Azok ugyanis továbbra sem léteznek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés