2012. május 25., 10:252012. május 25., 10:25
Félreértés ne essék: ha más párt logója virítana ott, annak sem örülnék jobban, mint ahogy annak sem örültem, hogy előtte meg az egyik helyi bevásárlóközpont óriásreklámja rontotta a kilátást. (Bár tény ami tény: a tulipános alakulat nagyon igyekezett az összes lehetséges házfalat és villamost még a kampány első perceiben kidekorálni jelöltjei arcképével, amolyan egész pályás letámadást alkalmazva, mintha ezúttal különösen tartana a versenytársaktól.)
Ma már közhely, hogy a politikai pártok nem annyira az általuk képviselt értékek és elvek bemutatásával kívánják eladni magukat, ehelyett inkább kommunikációs versenyt folytatnak. Ennek egyik fő eleme, hogy egy párt is ugyanolyan termék, mint egy fékezett habzású mosópor vagy egy szárnyas betét, tehát ugyanolyan marketingmódszerekkel kell eladni.
Csakhogy én például úgy vagyok ezzel, hogy az agresszív reklámokat már meg sem nézem, ugyanúgy idegesít a megnyitott internetes honlap olvasását akadályozó felpattanó reklámablak, mint az egész, nyolcemeletnyi házfalat betöltő molinó. Olyan ez, mint amikor a tévében vetített film közben sugárzott reklámok kétszer olyan hangosak, mint a film: pofátlan, az életembe betolakodó agresszornak tekintem őket, és így is bánok velük. Ha tehát egy bevásárlóközpont vagy egy párt pofátlansága miatt fényes nappal is villanyt kell gyújtanom a konyhában, mert a molinójuk eltakarja a fényt, akkor biztos nem táplálok majd pozitív érzelmeket irántuk.
Ha a reklám mögött élők anyázásait voksokra lehetne váltani, akkor az ablak előtt terpeszkedő jelöltek nemcsak a város, hanem a világ urai lehetnének. De mivel a választási törvény ezt nem teszi lehetővé, éldegélek tovább a tulipintyóban. A szavazatomat meg a kevésbé agresszív, konkrétumokkal kampányoló jelöltnek tartogatom. Már ha lesz olyan.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.