Trump iráni háborúja és Erdély

A rakétaarzenált is sikerült megtizedelni, a jelek szerint azonban ez nem sikerült olyan mértékben, amennyire szerették volna. Legalábbis az szűrhető le abból, hogy a közeli arab államok amerikai támaszpontjai és energialétesítményei elleni csapásokra még mindig jutnak eszközök – igaz, ezek kisebb hatótávolságúak, mint az atomtöltetek célba juttatására alkalmas rakéták.

Mindeközben az is részsiker, hogy sikerült jelentősen meggyengíteni Irán térségbeli proxyjait, azonban a libanoni Hezbollah elleni izraeli akciókat éppen a Trump által szorgalmazott fegyverszünet miatt kellett félbehagyni.

Szintén a pozitív oldalt erősítheti, hogy tapasztalatot szerezhettek a mai konfliktusokban egyre elterjedtebbé váló drónhadviselés terén.

amit aztán kampányeszközként is fel lehetett volna használni, például az őszi félidei választásokon.

Ezt szolgálhatta, hogy az első napokban hosszas hírszerzési és katonai tervezés eredményeként lecsaptak az ország politikai és katonai vezetésére – beleértve az egyházi vezetőket is –, gyakorlatilag lefejezve azt. Ennek ellenére – a decentralizált irányítás jóvoltából – az ország irányítása és ellenállása nem omlott teljesen össze, sőt válaszcsapásokra is képes maradt.

Ráadásul nem is akármilyenekre: a környező arab országos kőolaj- és földgázlétesítményei elleni, a kőolaj világpiaci árát magasba lökő támadások a Hormuzi-szoros lezárásával kombinálva azt mutatják, hogy az amerikai-izraeli erőfeszítések enyhén szólva sem érték el azt az eredményt, amit szerettek volna.

Csakhogy azok, akik hajlandóak lettek volna rá, az első tüntetések idején már megtették, és ezrével, sőt egyes hírek szerint tízezrével mészárolták le őket.

Nem csoda, hogy ezt követően már senki sem mert szembeszállni a síita teokratikus rezsimmel és annak elit hadseregével, a Forradalmi Gárdával.

Amely ráadásul az amerikai-izraeli katonai akció nyomán nemhogy meggyengült volna, de még jobban megszilárdította hatalmát.

Az ugyanis csak hangzatos önfényezés volt, hogy nem érdeklik az elszálló üzemanyagárak és az őszi félidei kongresszusi választások: mélyponton levő népszerűség mellett nagyon nem hiányzik neki, hogy egy elhúzódó, az emberek zsebén is érezhető iráni háború miatt teljes joggal őt tegyék felelőssé, ha a republikánusok elbukják a választást.

Így aztán most ott tartunk, hogy az iráni háború kapcsán néhány dolgot tudhatunk bizonyosan. Vagy fegyverszünet van, aminek a megsértésétől mindkét fél ódzkodik, vagy nincs, vagy sikerült megsemmisíteni az iráni fegyverarzenál nagy részét, vagy nem, Izrael vagy végzetesen meggyengítette a Hezbollahot Libanonban, vagy nem, a libanoni akciók miatti Trump-Netanjahu csörte nyomán vagy megromlott az amerikai-izraeli viszony, vagy töretlen a bizalom, az iráni teokratikus rezsim vagy végzetesen meggyengült, vagy nem, illetve Irán vagy szed majd áthaladási díjat a Hormuzi-szorosban, vagy nem.

És ennek csak az egyik vetülete a háború miatt nálunk is megugrott üzemanyagár. Továbbá az, hogy az észak-erdélyi autópálya néhány szakaszát is építő UMB amiatt kongatta meg a vészharangot, hogy az iráni háború által megzavart nemzetközi ellátóláncok akadozása miatt fennáll a veszélye a bitumen- és aszfalthiány kialakulásának.

A térség Washingtonnal szövetséges, amerikai támaszpontoknak is otthont adó arab államai azzal szembesültek, hogy Amerika nem tudja maradéktalanul ellátni a védelmüket.

Ráadásul nem csak az iráni rakéták fogytak el, de az amerikai készletek is megfogyatkoztak. Persze pénz szinte korlátlanul rendelkezésre áll, de a rakéta nem bukolikus déli ültetvényeken terem, ahol csak egyszerűen le kell szüretelni: a pénz mellett jelentős időbe is telik, amíg a hadiipar pótolja a készleteket.

Ezzel csökkenhet Washington ázsiója, és ami ennél fontosabb, politikai befolyása a térségben, ami csak növeli az instabilitást, és új szövetségeknek ágyazhat meg. Ilyen lehet a Szaúd-Arábia és a Pakisztán közötti, utóbbi nukleáris védernyőjének kiterjesztéséről is szóló megállapodás más országokra való alkalmazása is.

Mindemellett Irán a súlyos veszteségek ellenére mégiscsak erősödött, hiszen bebizonyosodott: hajlandó és képes is lezárni a Hormuzi-szorost, amivel jókora zsarolási potenciálra tett szert.

Az amerikai haderő részleges kudarca ugyanakkor nem csupán a közel-keleti térségben késztetheti elgondolkodásra a szövetségeseket, hanem a NATO-n belül, így Európában is.

Egyrészt azért, mert jelen állás szerint egyáltalán nem biztos, hogy a konfliktus nem eszkalálódik-e ismét, újra káoszt okozva a kőolaj- és a földgázpiacon, újra megnövelve az európai üzemanyagárakat.

Másrészt meg azért, mert a Trump-adminisztráció amúgy is jelezte, hogy nagyobb hozzájárulást vár el minden téren az európai tagállamoktól a saját védelmük érdekében. Most viszont ott tartunk, hogy

Hanem az, hogy ha hajlandónak is mutatkozna – a mostani háborúban az újfajta hadviselési módszerek terén szerzett tapasztalatok ide, a világ legerősebb hadseregének nimbusza oda –, milyen mértékben lenne képes gyorsan és hatékonyan reagálni?