Rostás Szabolcs
2018. október 30., 07:012018. október 30., 07:01
2018. október 30., 08:452018. október 30., 08:45
Még mielőtt a jelen, de ennél is inkább a jövő felvázolása következne, hadd jöjjön egy kis sajtótörténet. Tizenkilenc évvel ezelőtt egy kétszintes fellegvári villában Kolozsvárt útjára indult az erdélyi magyar sajtó legnagyobb, egyben legmerészebb „zöldmezős” beruházása, de még romániai viszonylatban is az egyik legjelentősebb médiavállalkozás: napvilágot látott a Krónika.
Az önmagát – magunkat – erdélyi magyar közéleti napilapként meghatározó, hiánypótló kiadvány úgy fogalmazta meg küldetését, hogy az újság nemcsak híreket közvetít, információkat szolgáltat, hanem segítenie is kell az olvasót az eligazodásban, annak megítélésében, hogy mennyire és miért fontosak ezek az információk. Nem utolsósorban a napi sajtó a mindennapok krónikája ugyan, de ennél sokkal több is: közösségformáló erő.
Október 30-án, ma tizenkilenc éve annak a sajtótörténeti pillanatnak, és első lapszáma megjelenése után közel két évtizeddel a Krónika alapvető célkitűzései mit sem változtak, és mit sem veszítettek érvényességükből, időszerűségükből. Az eltelt időszakban főszerkesztők, munkatársak, tágabb környezetünkben politikai-gazdasági változások, kormányok váltották egymást. Valami azonban változatlan maradt: a szakma írott és íratlan szabályait tiszteletben tartva igyekszünk tájékoztatni az olvasót, összefoglalót nyújtani számára elsősorban az erdélyi magyar közösségben, továbbá a román társadalomban, az anyaországban, a nagyvilágban végbemenő folyamatokról. És nem győzzük ismételni: azt is küldetésünknek tekintjük, hogy hozzájáruljunk célközönségünk magyar identitásának megőrzéséhez.
Most, lapunk 19. születésnapján úgy gondoltuk, hogy stílszerűen 19-re lapot húzunk. A Krónika napilap október 30-ai száma már új, tetszetősebb arculattal készült, teljes terjedelmében színesben. Ugyancsak a jeles évfordulóhoz, a Krónika születésnapjához kapcsolódva indítunk kvízszerű nyereményjátékot olvasóink körében, akiknek ezúton is sok szerencsét kívánunk a megmérettetés során!
Emellett egyéb változásokat is tartogatunk, amelyeket hamarosan észlelni fog a tisztelt Olvasó. Néhány napilapos rovatunk, mellékletünk megjelenésétől a jövőben eltekintünk, de csakis azért, hogy helyet biztosítsunk új, még több, még tartalmasabb olvasnivalót kínáló mellékleteknek. Mindenekelőtt a lapcsoportunkhoz tartozó Erdélyi Napló hetilapnak, amely a jövő héttől – csütörtökönként – „beköltözik” a Krónikába, ezáltal is gazdagítva lapunk tartalmi kínálatát. Fontos változás lesz az is, hogy ugyancsak a jövő héttől csütörtök helyett péntekenként találják meg lapunkban a hazai és anyaországi televíziócsatornák programjait sorjázó műsormellékletünket.
A véleményünk szerint kedvező változások mellett kevésbé kellemes újdonsággal is szolgálunk majd, hamarosan kénytelenek vagyunk emelni lapunk árát szabadeladásban és előfizetőink számára egyaránt, ezt a lépést azonban szigorúan a piaci körülmények, a lapelőállítás folyamatosan növekvő költségei diktálják. Ezúttal is számítunk Olvasóink türelmére és megértésére, bízva abban, hogy együtt fogunk haladni tovább a tizenkilenc évvel ezelőtt megkezdett úton.
Mi az elkövetkezőkben is azt tartjuk célunknak, hogy hiteles krónikásai legyünk az erdélyi magyar társadalom mindennapjainak.
(címlapos illusztráció: Könczey Elemér Törzsolvasó című karikatúrája)
Balogh Levente
Képzeljék el, hogy a román parlament olyan törvényt fogad el, amely akár börtönbüntetéssel is sújthatóvá teszi, ha valaki kijelenti, hogy Románia nem az 1918-as gyulafehérvári román gyűlés nyomán, a „nép akaratából” szerezte meg az Erdély fölötti uralmat.
Rostás Szabolcs
Teljes hőfokon ég Magyarországon a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választást megelőző kampány, és a politikai csatazaj közepette időnként a nemzetpolitika is terítékre kerül.
Balogh Levente
Miközben a Recorder oknyomozó portál dokumentumfilmje súlyos visszaélésekre világít rá a román igazságszolgáltatási rendszerben, azért megjegyezhetjük: a tényfeltáró riporttal jókora szívességet tett a kormánynak.
Balogh Levente
Az Egyesült Államok magára hagyja Európát, sőt már ellenségének tekinti – ilyen apokaliptikus kommentárok hangzottak el annak kapcsán, hogy a Trump-adminisztráció közzétette Washington új nemzetbiztonsági stratégiáját.
Rostás Szabolcs
Elsősorban a román főváros lakosainak szánt, erőteljesen ironikus hangvételű szösszenetben érzékeltette a Bukarest és Budapest közötti különbségeket pár nappal ezelőtt egy félig román, félig magyar aradi értelmiségi.
Balogh Levente
Furcsa kétarcúságról tett tanúbizonyságot Nicușor Dan: először a normalitás ritka megnyilvánulásaként beismerte, hogy Románia még mindig korrupt – hogy aztán ugyanaznap a hagymázas nemzeti mitológia jegyében egy potenciális háborús bűnöst tüntessen ki.
Makkay József
A román állami intézmények működésébe mintha eleve bele lenne kódolva a dilettantizmus és a hibás döntések sorozata, amely időről időre hatalmas károkat okoz, miközben a felelősök elszámoltatása elmarad.
szóljon hozzá!