Tiltásból születő szabadság?

Dragnea ugyanis azt mondta: a népszavazást követően napirendre tűzik a bejegyzett élettársi kapcsolatot rögzítő törvényt, amely az azonos nemű párok kapcsolatának jogi szabályozását szolgálná. Ez pedig – az ő szempontjukból – óriási előrelépés lenne.

Persze addig még sok van, le kell zajlania a népszavazásnak, és valamelyest el kell csitulniuk az általa kiváltott indulatoknak. A kampányidőszakban ugyanis mind a referendum ellenzői, mind a pártolói alaposan elvetették a sulykot.

Alapvetően jogos azok felvetése, akik szerint a romániai társadalom számára jelenleg nem az jelenti a legfőbb problémát, hogy a családot csakis egy férfi és egy nő házassága nyomán létrejött entitásként határozzák meg, hiszen számos más szociális problémával kell megküzdeni, az egészségügy, az oktatás vagy a közlekedési infrastruktúra helyzete siralmas, miközben a kormány számára az igazságügyi törvények módosítása jelent prioritást. Arról nem is beszélve, hogy a polgári törvénykönyv is csak egy férfi és egy nő házasságát engedélyezi. De bármennyire is fölöslegesnek tartja valaki a mostani népszavazást, és bármennyire is nem ért egyet a kezdeményezőivel, egy demokráciában mégsem lehet csak úgy lesöpörni az asztalról hárommillió ember akaratát.

Tetszik vagy sem, a támogató aláírások gyűjtése a hatályos törvények és az alkotmány tiszteletben tartásával zajlott, és mivel a szervezők eleget tettek az alkotmányos követelményeknek, a kormánynak ki kellett írnia a népszavazást – még ha egyértelmű is, hogy ezzel az egyházaknak is gesztust tett.

Ehhez képest egy ideje ismét csak azt tapasztalhatjuk, hogy a magukat felvilágosult demokratáknak tartó körök elvetik a demokráciát. Kígyót-békát rákiabálnak a népszavazásra, a szervezőkre, a kormányra, és bojkottot hirdetnek (amihez persze joguk van) – csupán azért, mert idegesíti őket, hogy a polgárok jelentős része nem velük ért egyet. Egyesek sötét, tudatlan, tanulatlan csőcseléknek titulálják azokat, akik támogatják a referendumot, illetve kiállnak amellett, hogy a házasság intézményét tartsák fenn egy férfi és egy nő számára . Pedig ismét csak érdemes föltenni a kérdést: nem inkább az a provinciális, ha úgy tetszik, mucsai, aki annyira frusztrált, hogy attól hiszi magát modernnek és mindenkinél okosabbnak, ha kritikátlanul hívéül szegődik minden szélsőséges, deviáns „haladó” importideológiának, csak azért, mert az éppen divatos?

Nem mintha a másik oldalról ne hangoznának el hasonló kaliberű bornírtságok. Főleg a kezdeményezést eredetileg felkaroló román ortodox egyház képviselői részéről hangzottak el olyan eszelős ostobaságok, amelyek miatt jóformán lehetetlen jó szívvel közösséget vállalni velük. A vita során használt érvek között ott van az az őrültség, hogy amennyiben a polgárok nem vesznek részt a népszavazáson, azonos nemű párok fogadják örökbe a gyerekeiket, ami tényleg csak arra alkalmas, hogy lejárassa az egész népszavazást – akárcsak a kenyér mellé csomagolt kampányszórólap.

Persze a másik oldal sem megy a szomszédba ostobaságért, az ellenkampány részeként egyesek képesek voltak teljesen komolyan azt állítani, hogy a hagyományos – azaz egy férfi és egy nő házassága nyomán létrejött – család idejét múlt, és egyébként is, az apa minden ilyen családban alkoholista, egyszerre veri a gyerekét és a feleségét, aki amúgy nemigen jöhet ki a konyhából.
Eközben az sem teszi szimpatikussá a kezdeményezést, hogy a szavazólapon feltüntetett kérdésben egy szó sem szerepel sem a családról, sem a házasságról – csak arra kérdeznek rá, hogy egyetért-e a választópolgár az alkotmánymódosítással.

Ebben a józan észtől elrugaszkodott, mértéket vesztett hőbörgésben nehéz, ha nem teljesen lehetetlen megpróbálni értelmesen beszélni a kérdésről. Arról az evidenciáról, hogy létezik embertársaink egy olyan, egyébként nem túl nagy csoportja, amelynek tagjai az azonos neműekhez vonzódnak, és ez többségük esetében nem neveltetés vagy eszelős divathóbort-majmolás miatt van így, hanem genetikai adottság.

Kultúrember ma már nem tör a fizikai megsemmisítésükre vagy a megbélyegzésükre, ugyanakkor azt is alapvető tényként kezeli, hogy az evolúció a többi emlőshöz hasonlóan nem véletlenül alkotta kétneművé a Homo sapienst, hiszen csakis egy férfi és egy nő örökítőanyagának egyesítése révén lehet új utódokat létrehozni. (A klónozást azért ne tekintsük standard szaporodási eljárásnak.) A házasság intézménye pedig ennek, a közösség fennmaradását szavatoló reprodukciónak, ha úgy tetszik, a hagyományos családnak –, a védelmére jött létre, nem azért, hogy bármilyen „hűbérúri” jogot biztosítson a férfinek a nő felett – vagy fordítva. Ezt az alapállást itt, Közép-Európában még nem erodálták teljesen a szélsőséges ideológiák.

Mindez nem jelenti azt, hogy a csonka családok nem jogosultak a családokat megillető védelemre, vagy hogy meg kell tagadni az együttélés jogát a homoszexuálisoktól. A megoldást paradox módon most éppen az azonos neműek házasságának alkotmányos tiltását szolgáló referendum hozhatja el, hiszen annak kapcsán merült fel – a kormánypárt elnökének szavai alapján komolyan – az ezt szolgáló bejegyzett élettársi kapcsolat. Ennek bevezetése nagyban hozzájárulna a kedélyek csillapításához, függetlenül attól, hogy érvényes lesz-e a népszavazás, és ha igen, mi lesz az eredménye – bár a jelenlegi állás szerint, és a bojkottfelhívás miatt nagyjából sejthető, hogy az azonos neműek közötti házasság tiltására szavaznak majd többen.

Mindez szombaton, illetve vasárnap dől majd el – mi bízunk abban, hogy olvasóink felnőtt, értelmes emberként maguk is el tudják dönteni, fontos-e részt venniük a népszavazáson, és ha igen, akkor hogyan voksoljanak.