Hirdetés

Tehetetlenek

Folyamatosan arról szól a fáma, hogy a tehetőseknek erre meg arra telik, ők itt meg ott nyaralnak. Arról viszont semmit sem hallani, mit tesznek a tehetetlenek, pedig ők többen vannak, és több tervük is van.

Végh Balázs

2010. október 25., 10:092010. október 25., 10:09

A nincstelenek mindennap az utcát járják, és folyamatosan pörög az agyuk, hiszen valamit aznap is kell enniük. A luxus számukra nem a Bahamákat jelenti, hanem azt, hogy télen legalább este egy kis tűz pislákoljon a csikósspórban. Nem túlzás, még akkor sem, ha annak hangzik. De a tehetetlenek már csak ilyenek. Egy alkalommal részt vettem egy olyan akcióban, amellyel egy isten háta mögötti falu zsarnokoskodó polgármesterét kívánták leváltatni.

Aláírásokat kellett gyűjteni. A tehetetlenek azt nyilatkozták, nekik minden megfelel, a rendszer a legnagyobb hatékonysággal működik. Beszéltek, és közben pillepalackot dobtak a kályhatűzre. Nem kell a változás, hiszen nincs mit tenni a hatalmasok ellen. Nem is ellenük kell tennünk, hanem önmagunkért. A párton kívül nincsen élet, és a nyájba bújva melegedhetünk elmélete már megdőlni látszik. Az egyén és a gondolkodás szabadságáról már nem csak az érettségizők filozófiakönyvében lehet olvasni. Szabad akaratunkból fejjel is mehetünk a falnak, de fel is állhatunk a Luca-székre megfigyelni, kik röpködnek felettünk azokon a seprűkön, amelyekkel a közszférát kellene tisztogatniuk.

Ezek nem vádaskodások, egyszerű tények. A tehetősek nem minden alkalommal a tehetetlenek ellen vannak, csak nyitott szemekkel élnek mellettük. Van, aki havi 300 lejért éjjeliőrködik egy olyan telepen, amely elméletben egy közösségé, miközben a gyakorlatban annak vezetője szabadon kufárkodik a közvagyonnal. Amikor a köz vagyona elfogy, majd az egyén sajnálhatja, nem az övé lett az osztalék. Amíg egyesek harasztot füstölnek az eresz alatt, addig mások a lehetőségekkel élve megszerzik a legjobb kubait. Az sem lidércálom, hogy vannak olyan emberek, még napjainkban is, akik a szárított lóürülék szálasabb felét tekerik a szomszédtól kapott napilapba, és hasábfüstöt eregetve, lángolva beszélnek a politikáról.

Akik nyitott tenyérrel közelednek feléd, nem minden esetben az önzetlen szeretetüket kívánják kifejezni irántad. A gyerek, aki siet visszavinni az autódtól a bevásárlókocsit, nem azért teszi, mert otthon arra tanították, hogy legyen udvarias az idősebbekkel, hanem megkéri az elvégzett munka árát. A lyukas cipőjű tehetetlen az összegyűlt pénzből viszont nem kiflit, hanem márkás energiaitalt vásárol. Mit is kéne akkor tenni?

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés