2010. december 07., 10:412010. december 07., 10:41
Mert például a családi „legendárium” szerint már háromévesen voltam én is annyira szemfüles, hogy az ablak alatt piros palást alatt szöszmötölő édesanyámat lazán beszólítottam: „Anyuka, mit csinálsz te odakint? Gyere be, még megfázol!” De szerencsére következő évig elfelejtettem a „kis incidenst” és a fényesre suvikszolt cipőcskébe rakott ajándéknak éppúgy örültem, mintha az „igazi” nagy szakállú, rénszarvasszánnal közlekedő gyerekek kedvence rejtette volna oda az éj leple alatt. A fiammal is megjártuk, és lemondtunk a mikulásozásról, amikor megnyúlt ábrázattal, sírásra görbülő szájjal fejtette ki: „Ez nem is volt az igazi! Hát nem láttátok, vattából volt a szakálla?!”
A kudarcot elkerülendő a lányomhoz már taxis Mikulást hívtunk – abban az időben ilyen is volt mifelénk –, és ebben az volt a jó, hogy mi, szülők is „pofára estünk”, amikor hatalmas puttonyával beállított a mindenki számára ismeretlen, „igazi” Mikulás. Tudta a „leckét” is, verset mondatott, énekeltette a leányzót, még azt is megkérdezte, imádkozni tud-e és feladatul adta nekünk, hogy jövőre tanítsuk meg imádkozni. Szóval mélységesen megértem a mostani fiatal szülőket, akiknek eszén Mikulás-ügyekben folyton túljárnak a mai gyerekek. Például az egyik ismerősöm kisfia – aki alig négyévesen, a betűk ismerete nélkül már úgy szörfözött az interneten érdekesebbnél érdekesebb játékok után kutatva, mint egy igazi profi – nehezményezte, hogy bezzeg az óvodástársainál igazi Mikulás jár, nem abból a settenkedő fajtából való, amelyik az éjszaka leple alatt teszi a cipőbe az ajándékot. Valósággal követelte, márpedig hozzá is jöjjön a Mikulás.
A szülőknek nem volt mit tenni, intézkedtek, és december ötödikén este annak rendje-módja szerint hozzájuk is bekopogott a piros palástos, nagy szakállú Mikulás, hatalmas puttonnyal a hátán. Addig még rendben volt a dolog, amíg az ilyen-olyan óvodai dolgokról számoltatta be a kislegényt a Mikulás, de amikor arra került sor, hogy mondana egy verset, a legénykének elfogyott a cérnája, és csak ennyit mondott: „Tegye csak le, amit hozott, s azzal mehet is...”
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.