2013. március 28., 08:212013. március 28., 08:21
Dario Fo szerint azonban a hatalmon levők ma már nem akarják ellenőrizni és korlátozni azokat, akik iróniával és maró gúnnyal fejezik ki magukat, mivel a színészeknek se terük, se publikumuk nincs, akihez szólhatnának. Így arra a következtetésre jut, hogy a válság megoldására az az egyetlen remény, hogy ismét üldözni kezdik a színjátszást, mert a tiltásokból a művész erényt farag. Érdekes dolog ez, főleg a kommunista cenzúrára még ma is élénken emlékező Kelet-Európában merül fel újra és újra a kérdés, hogy ellehetetlenítik vagy éppen segítik-e a művészi alkotást a hatalom tiltásai.
A művészettörténészek ma már egyetértenek abban, hogy nem lehetetleníti el, sőt a cenzorok vigyázó szeme elől a sorok közé rejtett üzenetek által a kommunizmus remekművek megszületését „segítette elő”. Ezek a remekművek azonban a maguk korában azért lehettek olyan nagy hatásúak, azért válhattak meghatározóvá, mert az emberek egy kis szabadság vagy legalább a szabadság ígérete után kutatva odafigyeltek rájuk, elolvasták a könyveket, megnézték a képeket, szobrokat és előadásokat.
A szabadsággal nem könnyű élni – halljuk gyakran a filozófiai megállapítást –, hiszen ha mindent szabad, akkor semmi sem érdekes. Így a nagy szabadságban sokszor éppen az marad ki az életünkből, ami értelmet adhatna neki: a művészet. Ezért maradnak közönség nélkül a színházak, és ezért fontos a színházi világnap üzenete: éljünk jobban a szabadságunk adta lehetőségekkel. Ne kelljen egy újabb Carlo Borromeo bíboros vagy egy Ceauşescu elvtárs, aki tiltásokkal tanít meg erre.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.