2010. november 10., 10:282010. november 10., 10:28
Kezdhetjük rögtön az alvásfüggőkkel, akik reggel képtelenek felébredni, és képesek egyhuzamban akár egy napot is átaludni. Majd következnek a tisztaságmániások, akik sokszor véresre tisztítják körmüket, a munkafüggők, akik öltönyben alszanak, a koffeinfüggők, akik napi nyolc kávéval élnek, s minden egyéb, ami mindannyiunk hétköznapjaiban egyszer is szerepel.
Az egyetlen probléma az, hogy senki nem határozza meg, mikortól számít az ember függőnek. De ez így van jól, mert legalább a bulvárlapok is ütős címeket eszkábálhatnak az olyan eseteknek, mint például egy anyáé, aki számítógépes játékfüggő volt, s mivel kisbabája megzavarta szórakozását, kivette a kiságyból, csitításképpen rázott egyet rajta. A későbbiekben kiderült, hogy a gyerek fejét beleütötte valamibe, amit a csecsemő már nem élt túl.
Ez esetben úgy gondolom, nem a játékfüggőség okozta a gyerek halálát, hanem a szülő értelmi szintje, a családi háttere vitte rá arra, hogy erőszakosan bánjon gyerekével. A káros szenvedélyben szenvedőknek csak azért nehezebb a helyzetük, mert szervezetüket sokkal látványosabban és gyorsabban rontják le, mint például egy hétalvó. Ha egymás mellé állítunk egy borvirágos orrú, lesoványodott, ráncos, szesztől bűzlő alkoholistát, aki minden pénzét eliszsza, és már lakása sincs, egy munkamániás, családtalan emberrel, aki munkahelyén alszik, s bár pénze van, semmit nem költ magára, csak szakmájának él, egyértelmű, hogy előbbit fogjuk jobban elítélni.
Pedig mindketten magányosak, akik nem tudnak kikeveredni a saját maguk által felállított belső világukból. Vajon mennyire kell kizárjuk a környezetünket, és csak egy hobbinak éljünk, hogy szélsőséges eseteket kövessünk el? Szerintem ennek a magyarázata egyszerűbb. Csakis saját gondolatainknak és depressziónknak vagyunk függői, amit azzal próbálunk csitítani, hogy egy tevékenységnek hódolunk be, gyáván megfutamodva a problémáktól, amelyeknek már az utolsó utáni határidejük is lejárt. Elképzelhető, hogy végső soron csak felfogás kérdése az egész. Szenvedéllyel is élhetünk anélkül, hogy vakon kergetnénk az illúzióinkat, ha nyers akaraterővel egyszer is ki merünk pillantani skatulyánkból egy másik világ felé.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok