Szeméthegyek, szélmalomharcok

Bár minden évszakban számos településen megszervezik a közös szemétgyűjtést, önkénteseket toborzó akciók keretében kesztyűvel, szemeteszsákkal indulnak sokan takarítani, mit ad isten, a következő évszakban bizony kezdhetik elölről. Az is beláthatatlan, mennyi a kézzelfogható eredménye annak, hogy a hatóságok, a civilek, a környezetvédők az utóbbi időszakban gyakorta és intenzíven küzdenek azért, hogy minél kevesebben hagyjanak maguk után hulladékot. A sok jó szándékú biztatás, a közösségi oldalakon, a sajtóban sűrűn megjelenő, fotókkal illusztrált elrettentő példák, a takarítási akciókra való toborzások azonban úgy tűnik, még mindig nem bizonyulnak elégségesnek ahhoz, hogy számottevően kevesebb műanyag, üveg, fém, használt ruha, építkezési törmelék kerüljön az árokszélre és a folyópartra.

Most újabb tavaszi kampány indult, mozgósítják a lakosságot, térképen jelenítik meg, aktualizálják a bepiszkított utak helyzetét, figyelemfelhívó online hadjáratot indítanak a szemetelés és szemetelők ellen. Dicséretesek ezek a kezdeményezések, azonban tágabb perspektívából nézve pusztán önmagukban szélmalomharcnak bizonyulhatnak. Ha a realitás talaján maradunk, kézenfekvő: az egyik módja annak, hogy valóban kevesebben szemeteljenek, nyilvánvalóan a borsos bírságok kiszabása lenne. Hiszen ha azoknak, akik most lazán eldobálják a hulladékot, nem kell mélyen a pénztárcájukba nyúlniuk, akkor száz év múlva is ugyanolyan mennyiségű szemetet kell majd összeszedegetniük az önkénteseknek az erdőszélről. A másik fontos tényező a nevelés kérdése: ha az emberpalánta nem tanulja meg otthon, és az iskolában sem esik sok szó arról, hogy a környezet tisztán tartásának, védelmének, a felelős, avagy felelőtlen fogyasztásnak mi a hozadéka, akkor vajmi kevés fog változni e tekintetben.

Jól tudjuk, az uniós rendelkezéseknek megfelelően tavaly nyártól új hulladékkezelési politika lépett érvénybe: papíron és hivatalosan a szemétszállító vállalatok a lebomló hulladékot, a karton-, műanyag-, üveg- és fémhulladékot is szelektíven viszik el. Már ha az állampolgár külön gyűjti, ha a vállalatok valóban teszik a dolgukat, ha minden megy, mint a karikacsapás. Románia azonban sajnos nem az az ország, ami könnyedén és rugalmasan felzárkózik az effajta elvárásokhoz. Bár döntéshozói nyilatkozatok szintjén a szelektív szemétgyűjtés és a hulladékhasznosítás országosan prioritást élvez, egyelőre Románia szemetének mindössze 14 százalékát sikerül reciklálni. Valószínűleg a fennmaradó 86 százalékba tartoznak az útszélen virító, tonnában mérhető szemétmennyiségek is.

Mindazonáltal nem árt, ha minél többen csatlakoznak a takarítási akciókhoz, virtuálisan kampányolnak, vagy kesztyűvel, szemeteszsákkal nekilátnak a munkának. Az sem árt, ha minél többen fektetnek energiát abba, hogy az ifjú nemzedék számára már ne legyen természetes, hogy teleszemeteli a természetet. Még akkor sem, ha legalább ilyen fontos, döntéshozói, politikai szinten, az uniós elvárásoktól függő kötelezettség szempontjából hogyan kezeli az ország ezt a kérdést.

A hétköznapi ember nem láthat és nem is szólhat bele abba, hogy mi zajlik magasabb szinteken. Azt azonban maga is befolyásolhatja, hogy szűkebb környezetében mennyi hulladék tarkállik a mezőn és folyóparton kikelet közeledtével, forró nyárban vagy télvíz idején.