VEZÉRCIKK – Victor Pontát vasárnap először büszke apaként lehetett lencsevégre kapni a Székelyföldön, majd a székely hősök emléke előtt főt hajtó, minden román állampolgár kultúráját, hagyományait mélyen tisztelő miniszterelnökként mondott negédes beszédet a Nyergestetőn.
2014. augusztus 06., 13:322014. augusztus 06., 13:32
2014. augusztus 06., 13:482014. augusztus 06., 13:48
Egyes sajtóorgánumok nyájasan tálalták, mennyire fontos a kormányfő számára a család, és mekkora sikerélményt jelent számára, hogy kisfia megnyerte az országos korosztályos gokartbajnokság kézdivásárhelyi futamát.
A politika szakiskolája mellett az ifjúsági kosárlabda-bajnokságban, majd raliversenyeken is edződő szociáldemokrata politikus ekkor már jól tudta, nem sokkal később rá is nagy megmérettetés vár. Az utolsó pillanatokig titokban tartott nyergestetői látogatásán meg kell hallgatnia a magyar himnuszt, magyarul kell köszönnie, székely szabadságharcosokat kell dicsőítenie, egymás megértéséről és tiszteletéről, a sebek begyógyításáról kell beszélnie, és egyre több zászlóról, amelyek – a felesleges háborúskodásoknak véget vetve – szabadon loboghatnak majd ebben a régióban.
És megcsinálta. Úgy tudott hazudni, hogy közben az igazat hallottuk. A Székelyföldre látogató vezető román politikus mellett állva tisztán kivehető, hogy Jézust suttog, aztán Bukarestből fülsüketítően dübörög a visszhang: Barabás. Ez minden kampánystratégia lényege. El kell hitetni a melletted állóval, hogy a barátja vagy. Hadd lobogjanak a zászlók, mondta Ponta a székelység, az erdélyi magyarság számára szimbolikus töltettel bíró helyszínen, miközben kormánya helytartói a hétköznapokban futószalagon tüntetik el a jelképeket.
A miniszterelnököt megtapsolták a Nyergestetőn: hittek neki. Az ünnepség baráti, fennkölt hangulata átragadt a székelyekre, akik becsületes, jóravaló emberekként ezt akarták hallani. Hinni szeretnék, hogy sorsukról nem rosszul halló Pilátusok döntenek, hanem egy tisztességes kormány, megye-, város- és községvezetés. Nem akarunk hazudni: legyen igazuk.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!