Balogh Levente

2018. november 29., 20:48

Száz év Balkán

Kevés pozitívumot tudunk felsorolni, ha arra kell választ adnunk, mit nyert Erdély, illetve az itt élő nemzetiségek az elmúlt száz évben annak nyomán, hogy 1918. december elsején néhány ezer erdélyi és magyarországi román Gyulafehérváron egyoldalúan, a többi itt élő nemzetiség megkérdezése nélkül kimondta: azt szeretnék, ha az általuk is lakott területek a szomszédos Román Királysághoz csatlakoznának.

A piros-sárga-kék zászló- és kokárdaorgián, illetve néhány kétes értékű, az úgynevezett centenárium alkalmából szombaton felavatandó köztéri emlékművön túlmenően homályba vész, mit tett hozzá Románia Erdélyhez.

A gyulafehérvári nagygyűlés – amely már csak a jellege és a kizárólag román résztvevői miatt is kevesebb legitimitással és reprezentativitással bírt, mint akár a véleménynyilvánítás lehetőségét a tartomány minden polgárának megadó tavalyi katalóniai függetlenségi népszavazás – csupán ürügyként szolgált ahhoz, hogy Románia a világháborúban győztes hatalmak jóváhagyásával megtámadhassa Magyarországot, megszállhassa annak keleti területeit, majd azonnal megkezdhesse az azóta is tartó asszimilációt.

Bár a nagygyűlést azóta is sokan a Woodrow Wilson akkori amerikai elnök által propagált önrendelkezés jegyében történt legitim aktusként értelmezik, azért jegyezzük meg: a híres-hírhedt wilsoni 14 pont alapján meghirdetett önrendelkezés igencsak szelektív volt, hiszen csak a győztes hatalmak által támogatott nemzetiségeket illette meg – az Erdély Magyarországhoz való tartozására vonatkozó szándék kinyilvánítására összehívott kolozsvári magyar nagygyűlést semmibe vették. Az egykori elnök iránti tisztelet hangsúlyozása mellett maga az amerikai diplomácia egyik legkiemelkedőbb alakja, Henry Kissinger is úgy fogalmazott Világrend című, monumentális művében, hogy a távolról sem a 20. századi amerikai külpolitika geopolitikailag legtájékozottabb vagy diplomáciailag legképzettebb személyiségének számító Wilson által kidolgozott wilsonizmus olyan emelkedett külpolitikai doktrínát hagyott örökül a 20. századra, amely „elemelkedett” a történelmi vagy geopolitikai megfontolásoktól is. (Mindez persze nem csökkenti a nemzetiségek törekvései iránt teljes érzéketlenséget tanúsító akkori magyar politikai elit felelősségét, de a kép teljessége érdekében érdemes leszögezni).

Száz évvel ezelőtt annyi történt tehát, hogy a győztes hatalmak az önrendelkezés elvét paravánként használva, saját geopolitikai céljaikat szem előtt tartva átszabták Közép-Európa térképét, annak egy jelentős, történelmileg a nyugati kultúrkörhöz tartozó részét a balkáni–bizánci kultúrának engedve át.
Ez persze ma már a múlt megmásíthatatlan része. A kérdés most az, hogy jól sáfárkodott-e Románia a megszerzett területekkel. Nos ahogy Lucian Boia, a történész „fenegyerek” is írta, Románia az egyetlen sikereként azt könyvelheti el, hogy az azóta eltelt száz évben a nemzetiségek elüldözésével, kiirtásával, asszimilálásával és eladásával sikerült nagymértékben elrománosítania az amúgy etnikailag igencsak heterogén új országot. (És a folyamat ma is zajlik, gondoljunk csak a román hatóságok magyarellenes lépéseire).

Ezen túlmenően az erdélyi románok ugyanazt kapták jutalomként, amit a magyarok büntetésként. Igaz ugyan, hogy sokan közülük helyzetbe kerültek, de Nagy-Románia alapvetően kizsigerelte, majd „lelakta” az 1918 után megszerzett területeket, a rombolási folyamatot pedig a 45 évnyi, eleinte internacionalista, majd fasiszta kommunizmus, majd az abban gyökerező, harminc éve tartó kaotikus időszak szinte jóvátehetetlenül tetőzte be.

Ma pedig ott tartunk, hogy ennél konfliktusosabb, politikailag a történelmi régiók mentén megosztottabb és kilátástalanabb soha nem volt az „egységes román nemzetállam”. Úgyhogy nemcsak nekünk nincs mit ünnepelnünk, hanem igazából a románoknak sem. Hacsak nem tekintjük a siker csimborasszójának az egyre románabb, de lerobbant infrastruktúrájú, egyes elemeiben a 19. századot idéző, a munkaképes lakosságát folyamatosan veszítő ország megvalósítását.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Balogh Levente 2019. május 10., péntek

Történelmi mosolydiplomácia

Történelmi jelentőségű eseményként harangozták be a csütörtöki nagyszebeni informális európai uniós csúcsot, amelyen az EU jövőjéről határoznak a résztvevő állam- és kormányfők.

Makkay József 2019. május 09., csütörtök

Orbán Viktor Erdélyben

Orbán Viktor magyar miniszterelnök erdélyi látogatása éppen olyan természetes dolog kéne hogy legyen, mintha valaki felkerekedik, és meglátogatja a szomszédos országban élő ismerőseit vagy rokonait. De ezt sokan mégsem így gondolják.

Balogh Levente 2019. május 07., kedd

Verespataki aranylázálom

Több mint másfél évtizede tart a verespataki aranybányanyitást övező konfliktus, amelynek kimenetele még mindig teljesen bizonytalan, ugyanakkor a jelenség ismét csak rávilágít a román kormányok és illetékes hatóságok tehetetlenségére és jövőkép-nélküliségére.

Kiss Judit 2019. május 06., hétfő

Egy ötlet mint öngól

Senki nem vitathatja, hogy a romániai magyar diákoknak joguk lenne ahhoz, hogy épp annyi eséllyel induljanak a nagybetűs Életbe, és úgy érvényesüljenek a hazai társadalomban, mint többségi társaik.

Balogh Levente 2019. május 03., péntek

Gyümölcsöző magyargyűlölet

Nagy meglepetést nem jelent, ugyanakkor nagyon élethű képet fest a romániai valóságról a legfrissebb közvélemény-kutatás, amely a pártok népszerűségét vizsgálta.

Makkay József 2019. május 02., csütörtök

A minden határt túllépő temetőgyalázás

Már szinte meg sem lepődik az ember, amikor a magyarellenes megnyilvánulások hosszú sorában ezúttal magyar temetőgyalázást követ el a román hatalom a Bákó megyei Dormánfalva önkormányzata révén.

Balogh Levente 2019. április 26., péntek

Románia, káoszország

A román belpolitikai életben ma már egyetlen, biztosnak nevezhető elem van: a mindent egyre jobban eluraló káosz.

Pataky István 2019. április 24., szerda

Biztos-e Johannis győzelme?

Laza cicázásnak számít a politikai küzdelem szereplői számára az európai parlamenti választásokat megelőző kampány a Cotroceni-palotáért folytatott meccshez képest, pedig egyelőre csak egyetlen olyan jelöltet ismerünk, aki nyilvánosan bejelentette indulási szándékát az államfői pozícióért.

Balogh Levente 2019. április 19., péntek

A Notre-Dame és a feltámadás

Azt mondják, rendszerint mindenki emlékszik arra, éppen hol volt, és mivel foglalkozott, amikor valamilyen világrengető jelentőségű esemény – például a Kennedy-gyilkosság vagy a 9/11-es terrortámadás – történt.

Kiss Judit 2019. április 17., szerda

Szemetelők és bizakodók

Úgy tűnik, mintha az igazi, napsütéses tavasz érkeztével egyre többeket kezdene zavarni a természetben és a lakott területeken is szétterjedő szemét.

Vélemény
Balogh Levente: Történelmi mosolydiplomácia

Történelmi jelentőségű eseményként harangozták be a csütörtöki nagyszebeni informális ...

Makkay József: Orbán Viktor Erdélyben

Orbán Viktor magyar miniszterelnök erdélyi látogatása éppen olyan természetes dolog kéne hogy ...

Balogh Levente: Verespataki aranylázálom

Több mint másfél évtizede tart a verespataki aranybányanyitást övező konfliktus, amelynek kimenetele még ...

Legnézettebb