A jelek szerint újabb kelendő magyar exportcikk bukkant fel a nemzetközi piacon: a tüntetések utáni számháború.
2013. október 31., 18:162013. október 31., 18:16
Ahogy immár több mint tíz éve a budapesti sajtó egyik legfontosabb témája a különböző jobb- és baloldali tömegmegmozdulások követően elsősorban nem az, hogy miért is szervezték őket és mi hangzott el rajtuk, hanem az, hogy lehetséges-e egy négyzetméterre harminc szimpatizánst szorosan egymás mellé zsúfolva beállítani, vagy nem, most Romániában zajlik hasonló sport. A változatosság kedvéért azonban itt a hatóságok is beszálltak a tömegbecslési adok-kapokba.
A vasárnapi nagy székely menetelést követően ugyanis a Kovászna megyei csendőrség közölte, hogy a megmozduláson mintegy 15 ezren vettek részt, a szervezők szerint viszont a százezret is jóval meghaladta azon magyarok száma, akik Berecktől Kökösig élőláncot formálva autonómiát követeltek.
Mármost jelen soros szerzője a helyszíntől több száz kilométerre munkahelyi ügyeletet látott el a menet idején, tehát csak a televízió képernyőjén keresztül tudta követni az eseményeket, ezért elképzelhetőnek tartja, hogy a szervezők által mondottnál valamennyivel kevesebben voltak. Ettől függetlenül a képek alapján az a kínzó érzés uralkodott el rajta, hogy ha az illetékes szervek egyéb feladataikat is olyan szakszerűséggel és pontossággal látják el, mint amilyen hatékonysággal a tömegbecslési képességük működik, akkor mindannyian joggal aggódhatunk a háromszékiek közbiztonsága miatt. Vagy ha mégis igazuk van, annál rosszabb az autonómiát ellenző bukaresti hatalomnak, a magyarok ugyanis természetfeletti képességekkel rendelkező mutánsok, akik úgy is gond nélkül képesek egybefüggő élőláncot alkotni egy 54 kilométeres távon, hogy a létszámuk elvileg még ennek a harmadára sem elég.
Amúgy az esemény közben a román hírcsatornák is hasonló módon jártak el. Volt, aki legalább a hatósági adatokat elfogadta, de akadtak olyan riporterek is, akik már csak néhány ezer résztvevőről beszéltek, és nagy igyekezetükben még arról is megfeledkeztek, hogy legalább levegyék a képernyőről az élőképet, amelyen jól láthatóan tekintélyes létszámú tömeg hömpölygött.
Pedig a tömeg jelentős alábecslésével a román hatóságok csak a saját érdekeiknek és presztízsüknek ártanak, főleg, ha önrendelkezés előbb-utóbb megvalósul. Hogy néz majd ki a történelemkönyvekben, hogy csupán pár ezer magyar kellett ahhoz, hogy kivívja az autonómiát a hatalmas román állammal szemben?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Miközben a pártok képviselői arról beszélnek, hogy bátran állnak az esetleges előre hozott választások elé, egy-két kivétellel elmondható, hogy annyira hiányozna nekik, mint az egyszeri Georgescu-rajongónak egy LMBTQ-érzékenyítő tanfolyam.
Betelt a pohár a Bukarestbe sereglett állattartók körében, akik úgy érzik, zsákutcába jutott az ágazat. A tragikus helyzeten semmit nem változtat, hogy a tüntető gazdákhoz csapódott néhány tucat huligán összetűzésbe került a rendfenntartókkal.
Ahogy eljött az ősz, két, Ukrajnát érintő fontos témában is új fejlemények történtek: ha döcögősen is, de úgy tűnik, elindult a kisebbségek jogainak helyreállítása, közben pedig újraindult az amerikai békeközvetítés Moszkva és Kijev között.
Mit láthat a szeptember 7-én a tizenkettedik osztályt megkezdő, azaz a felnőttkor, a romániai felnőtt társadalom kapujában álló fiatal, ha kicsit visszatekint országa élére?
Hazatér a diaszpórában élők egy része. Nem tömeges jelenségről van szó, de a fogadásukat segítő „kupaktanácsok” megalakulása jelzi, hogy az önkormányzatok és állami hivatalok már számolnak ezzel. Kérdés, hogy a hazatértek közül hányan maradnak itthon.
Ha másban nem is, egy dologban biztosan jól teljesítenek a romániai pártok: a politikai káosz és instabilitás fenntartásában verhetetlennek bizonyulnak.
Futballszurkolóként nem tartom ördögtől való pazarlásnak, ha önkormányzatok százezreket, akár milliókat költenek nagy múltú helyi focicsapatokra. Azonban ez így nem mehet tovább.
Ötszáz évvel a magyar történelem egyik legsúlyosabb tragédiája után országszerte megemlékezésekkel és katonai tiszteletadással hajtottak fejet a mohácsi csata áldozatai előtt.
Amikor történelmünk egyik legtragikusabb eseményére, a mohácsi vész fél évezredes évfordulójára emlékezünk, hiszen emlékezni mindenkoron szent kötelesség, szükséges áttekinteni az előzményeket.
Továbbra is tapasztalható, hogy a választások óta szakadék húzódik az erdélyi és a magyarországi társadalom jelentős része között, ám az árok betemetése nem reménytelen – abban ugyanakkor jelentős szerep hárul az új magyar kormányra.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!