Szakmatanulás helyett bukott érettségizők

A vendégeket kiszolgáló fiatalembert az utcáról alkalmazta beugróként egy szintén nem szakmabeli, de legalább tapasztaltabb pincér helyett, aki kivette felhalmozódott szabadnapjait. A tulajjal folytatott beszélgetésből kiderült, hogy szakképzett pincérről nem is hallott: mindenki „menet közben” tanulja a szakmát, és a pechesebb vendégek a szó szoros értelmében a bőrükön tapasztalják meg ennek az árát.

E rövidke történet is jelzi, mekkora a szakmunkáshiány az országban, illetve mennyire nem érdeklődnek a fiatalok az iránt, hogy tisztességgel kitanuljanak egy mesterséget. A legtöbb étteremből hiányzó, szakképzett pincérek nem valamiféle kuriózumot jelentenek a romániai munkaerőpiacon, hiszen legalább ennyire hiánycikk a jó kőműves, a jó autószerelő vagy a kereskedelmi eladó. Utóbbi szakmához mindenki ért, és sokan el sem hiszik, hogy volt időszak, amikor a kereskedelmi eladókat is szakiskolában vagy szaklíceumi osztályokban képezték. Sok más szakmához hasonlóan, amiről szakmunkás-bizonyítványt és elméleti ismereteket kapott a fiatal, később pedig a munkahelyén szerezte meg hozzá a gyakorlati tudást.

Napjainkban mindez a múlt ködébe vész, eközben pedig mindenki azon siránkozik, mennyire rosszak az érettségi eredmények, hányan buktak el, és hány fiatalnak nem adatik meg, hogy egyetemre iratkozzék. Akik viszont az egyetemi továbbtanulás hiányát siratják a sikertelenül érettségizett fiatalokkal kapcsolatban, azok akaratlanul is pontos képet festenek sanyarú oktatási helyzetünkről. Hiszen aki mégis átsiklik az érettségi vizsgán, annak biztos helye van valamilyen egyetemi szakon. Ez egy dolgot bizonyít: a felsősoktatásban sem a munkaerőpiaci elvárásoknak megfelelő színvonalas képzés a cél, hanem a felduzzasztott tanári gárda megtartása. A rendszer „életképes” működéséhez minimális diáklétszám szükséges, így aztán sok helyen úgy halásszák össze a hallgatókat, mint az étteremtulajdonos a kétbalkezes pincért. Nem kell tehát azon meglepődni, hogy a nagyáruházak kereskedelmi dolgozói közül sokan egyetemi diplomás fiatalok, akik máshoz aligha kezdhetnének a „tudásukra” igényt nem tartó munkaerőpiacon. Igaz, a kereskedelemhez sem értenek, de szakképzetlen munkaerőként előbb-utóbb beletanulnak. A kérdés csak az, miért kell hozzá három vagy öt év egyetem.

Engem az döbbentett meg, amikor idén, Bukarestben tanárok és szülők tüntettek a tanügyminiszter asszony azon elképzelése ellen, hogy néhány elméleti líceumi osztály helyett indítsanak szakiskolai és szaklíceumi osztályokat. Igaz, hogy a miniszteri döntés megkésve érkezett, de már rég a körmünkre égett a gyertya, hogy a régi, működésképtelen rendszert változatlan formában fenntartsuk. Ezzel ne lennének tisztában tanárok és szülők, akik bármi áron szívesebben látnák gyerekeiket elméleti osztályokban, mint szakmunkásképzőben? Pedig a számok kemény érvek: akik évi rendszerességgel megbuknak érettségi vizsgán, azoknak hasonló eredményeik voltak a nyolcadik osztályt záró képességvizsgán is. Őket eleve szakmatanulásra kellene irányítani, ahogyan ez 1989 előtt még működött: a 11. osztályba történő felvételi szigorú szelekciós rendszert jelentett, a tizediket végzett tanulóknak legalább fele szakiskolába iratkozhatott.

A mai, romániai közoktatási rendszer többek között azért rossz, mert a képességvizsgán négyest, ötöst vagy hatost „teljesítő” gyerek egyforma eséllyel beiratkozhat elméleti, szaklíceumi és szakiskolai osztályba egyaránt. Melyik szülő ne szeretné „nyakkendős” állásban látni felnőttként a gyerekét? Így aztán annak képességeitől függetlenül az érettségi felé tolnak mindenkit. Pedig az évi rendszerességgel negyven százalék körüli arányban bukók megspórolhatnák életük első nagy csalódását azzal, ha már kilencediktől szakmát tanulnának. Ehhez azonban átgondolt oktatáspolitika kellene, ami nincs Romániában.