HIRDETÉS

Balogh Levente

2017. október 06., 14:12

Szájba verve

Jellegzetes kép 2017-ből a magát a kisebbségi jogok biztosítása szempontjából példaértékűnek hirdető Romániából: a román képviselők dörgő tapssal reagálnak arra, hogy az illetékes parlamenti bizottságok elutasították a kisebbségek hivatali anyanyelvhasználatát könnyíteni hivatott törvénymódosítást. Hogy aztán ebből egyenesen következően a képviselőház is elsöprő többséggel mondjon nemet a javaslatra.

Pedig az RMDSZ által kidolgozott javaslat igazából egyetlen románnak sem okozott volna semmilyen kárt sem, hiszen csupán annyiról szólt, hogy a jelenlegi szabályozás helyett, miszerint egy településen egy kisebbségi közösség számarányának el kell érnie a lakosság 20 százalékát ahhoz, hogy a közigazgatásban az anyanyelvét használja, a küszöbértéket leszállítanák 10 százalékra. Aztán, miután az elvileg parlamenti szövetséges vezető kormánypárt elnöke megjegyezte, hogy a 10 százalék túl sok, kiegyeztek volna 15 százalékban is.

Ettől a kenyér sem drágult volna meg, és az adók sem növekedtek volna. Csakhogy az ellenzék egyéb, értelmes téma, alternatív, kidolgozott és koherens kormányzati, illetve gazdaságpolitikai elképzelések híján ismét csak a könnyebb ellenállás irányába mozdult el, és úgy döntött: beleáll a soviniszta, magyarellenes politikába.

A félig magyar származású Ludovic Orban vezette nemzeti liberálisok például mindent megtesznek annak érdekében, hogy semmiben se lehessen megkülönböztetni őket a gyalázatos emlékű Nagy-Románia Párttól, Fehér megyei képviselőjük, Florin Roman pedig lassan már orvosi esetnek minősül, olyan mértékben rögeszméjévé vált a magyargyűlölet szításában és minden, magyarok számára kedvező kezdeményezés megtorpedózásában kimerülő „politizálás”.

A liberálisok által a közigazgatási törvény módosítása körül gerjesztett hisztéria pedig megtette a hatását: még azok a szociáldemokraták is testületileg leszavazták a javaslatot, akik kapcsán elvileg az RMDSZ-nek papírja van arról, hogy támogatják egymás kezdeményezéseit a parlamentben. Csakhogy a mostani felfokozott légkörben, az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés centenáriumának küszöbén a szociáldemokraták nem merték felvállalni annak az ódiumát, hogy magyarbérencnek nevezzék őket, és az ellenzék által felhergelt, folyamatosan magyargyűlöletre uszított szavazóik elpártoljanak tőlük.

A liberálisok bűnét nem csökkenti, de reakciójukat részben magyarázza, hogy a romániai közéletben megszokott gyakorlat szerint fordított helyzetben ők lennének a magyarbérencek és a szociáldemokraták uszítanának. A „kisebbségi” honanya bírálata és ellenszavazata már külön téma: ő jellegzetes példája a romániai etnobiznisznek, annak, hogy ha valaki jól helyezkedik, románként is kiélvezheti a „példás” romániai kisebbségügyi rendszer anyagi előnyeit.

Persze biztathatjuk még magunkat azzal, hogy semmi sincs veszve, hiszen egyrészt nem meglevő jogot vettek el, csupán a már létezők kibővítését akadályozták meg és az is fontos, hogy a témában a végső szót a szenátus mondja ki, tehát akár még keresztül is lehet vinni a módosításokat.

Csakhogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sértett reakciója, amely szerint a románok nemhogy nem fogadták el a felajánlott párbeszédet a kisebbségi jogok bővítéséről, hanem még jól szájba is verték a magyarokat, jól jelzi, hogy igazából már ő sem nagyon bízik abban, hogy ez megvalósulhat. A szociáldemokraták ismét átverték a magyar szervezetet és igaz ugyan, hogy az együttműködés nyomán kisebb eredményeket sikerült elérni, amikor nagyobb horderejű döntésre került sor, a román partner meghátrált.

Ebben a helyzetben nem könnyű a továbbiakra vonatkozó stratégia megtervezése. Hiszen a módosítások a szenátus elé kerülnek, ott pedig elvileg előfordulhat, hogy a többség megszavazza őket. Gyakorlatilag azonban arra lehet számítani, hogy az ellenzék még habzóbb szájjal uszít majd a magyarok, valamint a románok érdekeit kiárusító „nemzetárulók” ellen, a szociáldemokraták pedig ismét csak meghátrálnak, mivel igazából a parlamenti többség biztosításához továbbra sincs szükségük az RMDSZ-re, legfeljebb arra, hogy azzal revolverezhessék jelenlegi koalíciós partnerüket, az ALDE-t, hogy ha nem viselkednek jól, lecserélik őket az RMDSZ-re – bár ez a centenáriumi évben vélhetően még kevésbé valószínű forgatókönyv, mint eddig.

Az RMDSZ számára nehéz ugyan a további együttműködés a szociáldemokratákkal, de amíg legalább némi remény mutatkozik arra, hogy sikerül valamit megvalósítani a tervezett kisebbségügyi javaslatokból, várhatóan nem mondja fel azt. Beáll tehát a sorba, és reméli, hogy nem verik újra szájba. Vagy ha már szájba verik, legalább nem billentik mellé fenéken is.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Páva Adorján 2017. október 05., csütörtök

Erősítés Budapest és Bukarest között félúton

Végre alaperősítésben gondolkodnak a Budapest–Erdély–Bukarest-tengely közbülső részén: hosszú idő után a lehetséges együttműködésről egyeztettek hétfőn az RMDSZ, illetve az EMNP és az EMNT vezetői.

Kiss Judit 2017. október 04., szerda

Mikor nézhet tükörbe, miniszter úr?

Azt mondta hozzáértő és elhivatott tanügyminiszterünk a minap az egyetemi tanév megnyitóján, hogy ő márpedig nem tud nyugodtan tükörbe nézni addig, amíg nem teljesíti vállalt küldetését.

HIRDETÉS
Molnár Judit 2017. október 04., szerda

Egy szófordulat mélyrétegei

Furcsa alak vagyok: ilyen sok idő után is még rá tudok csodálkozni az anyanyelvem rejtett kincseire.

Balogh Levente 2017. október 03., kedd

Katalán önállósodás spanyol „támogatással”

Óriási kérdés, hogy létezhet-e még olyan megoldás, olyan kompromisszum, amely nyomán a katalánok – persze önállóságuk növelése nyomán – még hajlandóak lemondani a függetlenségről. Ugyanakkor a nemzetközi közösség állásfoglalása is döntő.

HIRDETÉS
Rostás Szabolcs 2017. október 02., hétfő

Kegyelmi állapot

Elvégre a kisebbségi lét nehézségei egyformán érvényesek az evangélikus-lutheránus, katolikus, református, unitárius magyar hívekre, az elkobzott vagyon apránként való visszaszerzése, iskolák újraalapítása (...) egyformán feladatot ró mindenkire.

Balogh Levente 2017. szeptember 29., péntek

Meghátrálásra kényszeríthető Kijev?

Mintha apró jelei mutatkoznának annak, hogy Ukrajna magabiztossága megbicsaklott a kisebbségek anyanyelven történő oktatását visszanyeső, brutálisan diszkriminatív oktatási törvény kapcsán.

HIRDETÉS
Páva Adorján 2017. szeptember 28., csütörtök

Medvék és vadászgépek

Amikor egy állam képtelen megvédeni polgárait, sőt súlyos büntetésekkel riogatva megtiltja nekik, hogy maguk gondoskodjanak biztonságukról, finoman szólva valami nagyon nincs rendben.

Kiss Judit 2017. szeptember 27., szerda

Szépséges illúziók

Prímán fognak beszélni angolul, németül, franciául a romániai gyerekek, hiszen 98,3 százalékuk sajátít el nemzetközi nyelveket – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatalának a Nyelvek Európai Napja apropóján közzétett felméréséből.

Molnár Judit 2017. szeptember 27., szerda

Ököljog

Végre beteljesedni látszik, amit olyan régen olyan sokan hiányolnak: jogállam leszünk.

Rostás Szabolcs 2017. szeptember 26., kedd

Érdekalapú érdekérvényesítés

Keményen a sarkára állt a magyar kormány, amikor egyértelművé tette a bukaresti hatóságok számára, hogy a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ellehetetlenítése miatt nem támogatja Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD).

HIRDETÉS
Vélemény
Páva Adorján: Erősítés Budapest és Bukarest között félúton

Végre alaperősítésben gondolkodnak a Budapest–Erdély–Bukarest-tengely közbülső részén: ...

Kiss Judit: Mikor nézhet tükörbe, miniszter úr?

Azt mondta hozzáértő és elhivatott tanügyminiszterünk a minap az egyetemi tanév megnyitóján, hogy ...

Molnár Judit: Egy szófordulat mélyrétegei

Furcsa alak vagyok: ilyen sok idő után is még rá tudok csodálkozni az anyanyelvem rejtett kincseire.

HIRDETÉS
HIRDETÉS