Hirdetés

Szabálytalan előzési kísérlet

VEZÉRCIKK – Se szeri, se száma azoknak az országoknak, ahol összetűzésbe keveredett a hatóságokkal – szembemenve a hatályos helyi törvényekkel – az amerikai székhelyű fuvarmegosztó, az Uber. 

Rostás Szabolcs

2016. augusztus 17., 19:242016. augusztus 17., 19:24

A társaság éppen szerdán jelentette be, hogy jogi úton támadja meg London közlekedési hatóságának azokat a tervezett intézkedéseit, amelyekkel szigorítanák a működését, egyebek között írásbeli angol vizsgának vetnék alá az Uber sofőrjeit. Korábban a magyar állam ellen nyújtott be panaszt az Uber az Európai Bizottságnál, kifogásolva az ottani működését szerinte ellehetetlenítő jogszabályt, amely miatt fel is függesztette a tevékenységét.

Bár Bukarestben másfél éve vehetők igénybe a szolgáltatásai, hazai terjeszkedése egyáltalán nem akadálymentes, hiszen a konkurenciától tartó kolozsvári taxisok magukat utasnak kiadva eszközölték ki a cég sofőrjeinek megbírságolását. Nem vitás, hogy London, Budapest vagy a kincses város taxitársaságainak berzenkedése hátterében egyaránt kőkemény gazdasági érdekek húzódnak meg, a bérfuvarozók piaci pozíciójukat, profitjukat féltik az Ubertől. Az is tény, hogy a világszerte ismert cég térhódítása az utazóközönség érdekeit szolgálja, elvégre a versenyhelyzet minőségi szolgáltatásokat, elérhető árakat teremt. Végeredményben pedig a személyszállításra szakosodott társaságoknak is haladniuk kell a korral, szembesülniük kell a korszerű kihívásokkal és az innovációval.

A bökkenő csak az, hogy miközben az ügyfeleinek nevezett sofőrjeit jövedelemadó befizetésére tanácsolja, az Uber sehol hajlandó helyben adózni a fogadó országban folytatott tevékenységéből származó bevétele után. Már a társaság ama propagandisztikus retorikája is megtévesztő – és valótlan –, miszerint az Uber „csak\" egy közösségi közlekedési applikáció, utasmegosztó, nem pedig taxitársaság.

Az igazság az, hogy a fuvarmegosztó semmiben sem különbözik azoktól a kalóztaxiktól, amelyek hatósági engedély nélkül teremt tisztességtelen versenyhelyzetet azokkal a bérfuvarozókkal szemben, akik bevételük jelentős részét a jóváhagyásokra, a szokásosnál borsosabb árú biztosításra, egyéb kötelező kiadásokra fordítják. Az Uber nagyon könnyen elkerülheti tehát a büntetéseket és a hatásági eljárásokat, ha aláveti magát a célországa jogszabályainak. Ez esetben még a vélelmezett sérelmek miatt kezdeményezett bírósági perekre sem kellene költenie.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

A Hormuzi-szorosban süllyed el a NATO?

Jó egy hónapja zajlik már az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háború, ami Donald Trump amerikai elnök legutóbbi bejelentése alapján még olyan két-három hétig tarthat.

A Hormuzi-szorosban süllyed el a NATO?
A Hormuzi-szorosban süllyed el a NATO?
2026. április 03., péntek

A Hormuzi-szorosban süllyed el a NATO?

Hirdetés
2026. április 03., péntek

Ami a fizikai erőszakon túl van: a lelki erőszak

Sokat, egyre többet foglalkozik a média és a közvélemény a családon belüli erőszakkal, no meg a távoltartás lehetőségével és gyakorlatával. Elítélendő, kerülendő, megelőzendő, büntetendő.

Ami a fizikai erőszakon túl van: a lelki erőszak
2026. március 31., kedd

Tanulságok egy még le sem zajlott választás kapcsán

Miközben Magyarországon az elmúlt választási ciklusok legkiélezettebb és -feszültebb politikai kampánya zajlik, Erdélyben – és több magyarlakta vidéken a Kárpát-medencében – már megkezdődött a szavazási folyamat.

Tanulságok egy még le sem zajlott választás kapcsán
2026. március 27., péntek

PSD-s kampányzsarolás: Bolojan a célkeresztben

Amint az várható volt, a szociáldemokraták által a költségvetés szociális vonzatai kapcsán kikényszerített kompromisszum körüli vita csupán tovább mélyítette az ellentéteket a bukaresti kormányt alkotó koalíciós pártok között.

PSD-s kampányzsarolás: Bolojan a célkeresztben
Hirdetés
2026. március 25., szerda

Sport a lecserélhető zászló árnyékában

Mi történne, ha Szoboszlai Dominik a magyar foci botladozásait megelégelve egy napon úgy döntene, hogy az angol válogatottat erősíti? Elgondolni is rossz. Márpedig a sport elüzletiesedésének világában a nemzeti identitás, a zászló is lecserélhetővé vált.

Sport a lecserélhető zászló árnyékában
2026. március 23., hétfő

Megkésett és elégtelen romániai válaszok az energiaválságra

Mi a hasonlóság a román Szociáldemokrata Párt (PSD) ellenzékbe vonulással való fenyegetőzése és a bukaresti kormánynak az üzemanyag-drágulással szembeni hatékony fellépése között? Hát csak az, hogy nagy valószínűséggel egyik sem fog bekövetkezni.

Megkésett és elégtelen romániai válaszok az energiaválságra
2026. március 20., péntek

Ukrajna, Románia és Magyarország – stratégiai partnerség és halálos fenyegetés között

Üzenetértékű, hogy Románia és Ukrajna partnerségi megállapodást kötött, de kérdéses, mi lesz a kisebbségekkel – az időzítése kapcsán pedig némi olyan érzése is van az embernek, hogy Kijev és Bukarest a magyar választási kampányba is beszállt egy kicsit.

Ukrajna, Románia és Magyarország – stratégiai partnerség és halálos fenyegetés között
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 12., csütörtök

Tényleg jó módszer csökkenteni a deficitet a költségvetés halogatásával?

Mintegy három hónapos késéssel, március 10-én tette közzé a bukaresti pénzügyminisztérium a 2026-os állami költségvetés tervezetét. Hogy mihez képest a késés? Egy felelősen gazdálkodó ország kormányához mindenképp.

Tényleg jó módszer csökkenteni a deficitet a költségvetés halogatásával?
Hirdetés
Hirdetés