Hirdetés

Stratégiai érdekek

Martonyi János magyar külügyminiszter bukaresti látogatása kapcsán elöljáróban szögezzük le, hogy létfontosságú volna a minél szorosabb stratégiai együttműködés Magyarország és Románia között.

Balogh Levente

2013. március 04., 21:002013. március 04., 21:00

Geopolitikai helyzete, gazdasági állapota és természeti adottságai egyaránt arra predestinálnák a két országot, hogy – akár más közép-kelet-európai országokkal együtt – szoros szövetségben, folyamatosan egyeztetett politikai és gazdasági fejlesztési stratégia útján kíséreljenek meg helyt állni az Európai Unión belül a térség érdekeiért. Ez mindkét ország polgárainak rövid, közép- és hosszú távú érdeke.

Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy e stratégiai együttműködés megvalósítása a két ország között feszülő történelmi ellentétek miatt nem könnyű. Az ugyan egyetlen, komolyan vehető politikai erő részéről sem merülhet ma fel, hogy területi követeléseket fogalmazzon meg, ugyanakkor a két ország viszonyának rendezéséhez elengedhetetlen, hogy a Romániában élő magyar közösség számára biztosítsák mindazon jogokat, amelyek megmaradásához szükségesek. Ez elsősorban a mindenkori bukaresti kormány feladata, és az első lépés természetesen az kell hogy legyen, hogy a román politikum számára a távlati cél ne az legyen, hogy a magyar közösség felszámoldódjék.

Ha a budapesti kormány azt vallja, hogy a határokon túl élő magyarok milliói révén erősebb az összmagyarság, akkor a magyar–román stratégiai partnerség alapfeltétele, hogy a romániai magyarok jogai biztosítva legyenek, és jól érezzék magukat szülőföldjükön. Ez ugyanolyan nemzeti érdek Románia számára is: a romániai magyarok csakis akkor ellenségei a román államnak, ha az is ellenségnek tekinti őket.

A jelenlegi, mesterségesen gerjesztett feszültségben az átlagosnál is nehezebb közös nevezőre jutnia a két külügyminiszternek. Kérdés, képes lesz-e Titus Corlăţean és a román kormány valaha is felfogni és elfogdani, hogy a romániai magyar közösség és a budapesti kormány ellen hadakozva ők maguk ártanak a legtöbbet Románia nemzeti érdekeinek. Hogy egymás ellen viaskodva mindkét nemzet csak még kiszolgáltatottabbá válik.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés