VEZÉRCIKK – Olyannyira kifizetődő a „magyar ügyek” elköltöztetése, hogy a román állam által megteremtett szokásjoggal élve immár egy multinacionális cég is kihasználná a peráthelyezés lehetőségét.
2015. január 20., 20:262015. január 20., 20:26
Az erdélyi magyar közösség óriási téttel bíró pert vesztett el tavaly Ploieşti-en, ahol jogerősen kimondták: a református egyház elveszíti tulajdonjogát a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épülete felett. Az ítélet bizonyos pontokban enyhített a buzăui bíróság elsőfokú döntésén, ám az ingatlan újbóli elkobozásával veszélyes precedenst teremtett az újraállamosításra.
S hogy miért Buzăuban, majd Ploieşti-en ítélkeztek? Az igazságszolgáltatás függetlenségét szem előtt tartva mindegy kellene hogy legyen. Tény azonban, hogy a per a sepsiszentgyörgyi bíróságon kezdődött, csakhogy az ügyészség számára már nem volt mindegy: egy kereken négy évvel ezelőtti gyertyás néma tüntetés miatt azonnal kérvényezték a per áthelyezését, a legfelsőbb bíróság pedig Buzăuba utalta át az ügyet.
Évekkel később, már a Mikó-per eredményén felbuzdulva a Maros megyei prefektus felizzította a Bánffy-örökösök visszaszolgáltatási perét. Természetesen Vasile Oprea akkori kormánymegbízott is az ügy áthelyezését kérte tavaly, de ő már kertelés nélkül kimondta: azért kell elköltöztetni Szászrégenből a pert, mert „itt magyar közösség is él, és a magyarok a grófok leszármazottjaiként 9323 hektár erdőt igényeltek vissza”. Az érv meggyőző volt: a pereskedés Giurgiuban folytatódik.
A minap a Heineken állt elő hasonló kéréssel: a multinacionális sörgyártónak nem tetszik, hogy az Igazi Csíki Sört piacra dobó, az „úgynevezett Székelyföldön” tevékenykedő termelő milyen támogatást kap a „magyar médiától” és a „helyi kommentelőktől”, ezért a csíki sörvita fellebbviteli perét „kimenekítené” Marosvásárhelyről.
A bírósági ügyek áthelyezése törvényes Romániában, azonban alaposan megkérdőjelezhető gyakorlat. Jó példa erre Magyarország esete, amely miután alaptörvénybe foglalta ennek lehetőségét – egyes bíróságok túlterheltségének enyhítése érdekében –, európai nyomásra tavaly törölte azt.
Az anyaországot ugyanis kötelezettségszegési eljárással fenyegette meg az Európai Bizottság, mert a Velencei Bizottság jelentése szerint az ügyáthelyezés rendszere nincs összhangban a törvényes bíróhoz való joggal, ami a jogállamiság egyik alapvető eleme. A magyarázatok szerint ugyanis ezzel sérülhet a bírói függetlenség és a bírák egyenlőségének elve is.
Eközben nálunk természetes, hogy a sepsiszentgyörgyi vagy a szászrégeni, esetleg a marosvásárhelyi – túlnyomórészt román – bírákat befolyásolhatónak tekintik a közösségünket érintő ügyekben csak azért, mert a környéken sok a magyar.
Ha pedig a magyar érintettségű pereket csak „semleges” vidékeken lehet részrehajlás nélkül megtárgyalni, a gondolatmenetet követve joggal kérhetnénk, hogy más országban ítélkezzenek azokban az ügyekben, amelyekben a másik fél a román állam. Hiszen annál nagyobb nyomás nem is nehezedhet egy bírára, minthogy saját hazája ellen forduljon.
Javasolnánk a Seychelle-szigeteket, mely köztudottan egyenlő módon román- és magyarbarát: még a lobogójának színe is kék-sárga-piros-fehér-zöld.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!