Rostás Szabolcs
2021. január 05., 10:032021. január 05., 10:03
Nagy baj nem lehet abban az országban, ahol év elején a legfőbb beszédtémát egy szilveszteri tévéműsor szolgáltatja. Romániában most a közszolgálati televízió (TVR) óévbúcsúztató kabaréja überel mindent: járványt, oltási kampányt, az új kormány megszorító intézkedéseit.
Az elsősorban a frissen hatalomra került Mentsétek meg Romániát (USR) által kirobbant vita nagyjából arról szól, hogy a TVR által sugárzott szilveszteri kabaré ízléstelenül, színvonaltalanul, kifigurázza a koronavírust járványostul, ugyanakkor kigúnyol minden óvintézkedést, amit a román hatóságok (is) foganatosítottak az elmúlt hónapokban. És természetesen nem ússza meg szárazon a korlátozások „arcának” tekintett Klaus Iohannis államfő sem.
A vaskossá dagadt botrány mentén mindenekelőtt felmerül a kérdés, lehet-e viccelődni a koronavírussal, a világjárvánnyal. Természetesen lehet és szabad, azzal a kikötéssel, hogy egyfajta aranyszabályként, szakmai vezérelvként Karinthy gyakran idézett ars poeticáját alkalmazzuk, miszerint „humorban nem ismerek tréfát”.
Jól tudjuk, számos téma van, amely körültekintő megközelítést igényel, ilyen a világot lassan egy éve megbénító pandémia is, amely elsősorban azért tekinthető kényesnek a kikarikírozás szempontjából, mert mégiscsak közel százmillió ember életét keserítette meg (és akkor csak a fertőzöttekről beszéltünk), és közel kétmillió halálos áldozatot követelt eddig a világon. Alaposan meg kell fontolni tehát, milyen poént süssünk el ebben a helyzetben (tán idefér a mi egyik kedvencünk, egy fiktív hirdetésből: Home office-hoz keresek szobabiciklit. Tök mindegy, milyen színű, munkába járáshoz kell).
A román köztévén sugárzott, kabarénak eladott műsorral elsősorban az a baj, hogy nem vicces – és nem feltétlenül abban az értelemben, hogy intelligencia és humorérzék között szoros összefüggésnek kell fennállnia. A Vacanța Mare (Nagyvakáció) elnevezésű humortársulat a műfaj legalsóbb szintjét képviseli Romániában, műsoraik harsányságra, vulgaritásra, ösztönlények alpári gondolatainak visszaböfögésére épül. Ennek a hakninak mindenekelőtt a szakmai szempontokat, a humor iránti tiszteletet és a jó ízlést szem előtt tartva nem lett volna mit keresnie a TVR-n, még ha más kereskedelmi csatornákon korábban nézettségi rekordokat is döntögetett a társulat, a román köztévé pedig hosszú évek óta igyekszik visszaszerezni elveszített népszerűségét.
Az államelnök kifigurázásával egyáltalán nincs baj, elvégre már nem élünk a Ceaușescu-féle diktatúrában, amikor a főtitkárról elsuttogott vicc durva megtorlást vont maga után. Az viszont nagyon is aggályos, hogy éppen annak a humortársulatnak a többnyire a járványhelyzetre kiélezett műsorát vásárolta meg (kemény 50 ezer euróért) az adófizetők pénzén működő köztévé, amelynek egyik tagja többször is utcára vonult a maszkviselés, a korlátozó intézkedések ellen, akárcsak a műsor egyik meghívottja, a népszerű román rockzenekar, a Holograf konteógyártásban ugyancsak jeleskedő frontembere. Még egyszer: teljes joggal poénkodni lehet akár a kijárási tilalom és annak minden velejárója fölött, csakhogy ezt ne csepűrágó humoristák és szólisták műveljék olcsó poénokkal, akik ráadásul mindezt a hatósági intézkedésekkel szembeni nézeteik propagálására használják.
Ennek ismeretében ugyanis a „nagy marha kell legyél, hogy bezárkózz otthon” humorosnak szánt csattanó is teljesen más értelmet nyer. Merthogy felbujtásként hangzik, hogy a lakosság ne törődjön a járvány terjedését megfékezni hivatott korlátozásokkal, és tegye, amit éppen akar: ne hordjon maszkot, hágja át a kijárási tilalmat, és még hosszan sorolhatnánk. Ez az ellenállás ugyanazt üzeni, mint a szilveszter éjjelén miséző ortodox érsek vagy a kötelező maszkviselet és a gyülekezési korlátozások ellen agitáló AUR-os szenátornő, mégpedig hogy a törvényeket, szabályokat nyugodtan át lehet hágni. És ez hosszú távon olyan következményekkel járhat, amin szintén nem lehet derülni...
Balogh Levente
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rostás Szabolcs
Mintegy három hónapos késéssel, március 10-én tette közzé a bukaresti pénzügyminisztérium a 2026-os állami költségvetés tervezetét. Hogy mihez képest a késés? Egy felelősen gazdálkodó ország kormányához mindenképp.
Makkay József
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Balogh Levente
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Rostás Szabolcs
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Balogh Levente
Négy évnyi háború után kijelenthető: Ukrajna egyre rosszabb állapotban van, Oroszország hadereje és gazdasága is jókora veszteséget szenvedett, és Európa is súlyosan megsínylette a konfliktust.
Balogh Levente
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
szóljon hozzá!