RMDSZ, a furcsa királycsináló

Míg a szövetség az elmúlt másfél évtizedben gyakran számított nélkülözhetetlen tényezőnek Bukarestben a kormányzóképes parlamenti többség kialakításához, a tavalyi választásokat követően ez elvileg nincs így, hiszen a Szociáldemokrata Párt (PSD) túlnyerte magát, és a korábbi liberális pártvezér-miniszterelnök, Călin Popescu-Tăriceanu vezette szatellitpárttal, az ALDE-val közösen a szövetség nélkül is képes kormányozni. Vagyis az RMDSZ helyét látszólag átvette az ALDE.

De csak látszólag, és csak az első vonalban. Hiszen a kormányoldal bebiztosította a stabil többséget azáltal, hogy parlamenti támogatási megállapodást írt alá az RMDSZ-szel. Cserébe pedig a szövetség megtarthatta két államtitkári tisztségét, illetve ígéretet kapott bizonyos, a romániai magyar közösség jogainak szavatolását célzó intézkedésre – többek között a furcsa körülmények között létrehozott, és gyanús körülmények között felszámolt marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ismételt létrehozására.

Csakhogy egyelőre kétségesnek tűnik, hogy amit az RMDSZ, illetve az erdélyi magyar közösség a réven nyerhet ezzel a megállapodással, azt nem veszíti-e el a vámon. Az a vehemencia ugyanis, amellyel az RMDSZ a szakma és az ország külföldi partnerei által is vitatott igazságügyi törvénymódosításokat támogatja, nem csupán a szervezetre üthet vissza, hanem az egész magyar közösségre, amelyet annak ellenére azonosítanak a két MPP-s képviselővel is „felturbózott” RMDSZ-szel, hogy korántsem minden magyar szavazott rá az egy évvel ezelőtti választáson.

A jelek szerint a szövetség vezetői egyelőre úgy értékelik: a lehetséges nyereség ellensúlyozza azt a hihetetlen mértékű presztízsveszteséget, amelyet az okoz, hogy az RMDSZ nem csupán támogatja a széles közvélemény és igazságügyi szakma által is az igazságügyi rendszer gyengítését célzó jogszabályokat, hanem aktívan részt vesz a módosítások kidolgozásában is. Bukaresti sajtóspekulációk szerint a PSD cserébe olyan törvények elfogadását ígérte ugyanis meg, amelyek bővíthetik a magyar oktatási jogokat.

Nos, mindez egyelőre biankó csekknek tűnik, hiszen a szövetség az igazságügyi törvények módosításában nyújtott segítség mellett az ellenzék jogköreinek szűkítésére alkalmas házszabály-módosítást is támogatta, azonban – főleg a bukaresti politikai kultúra ismeretében – nem vennénk rá mérget, hogy cserébe megszületnek, és hatályba léphetnek a magyar közösség számára kedvező jogszabályok.

Mert ha a kormánytöbbség állja is a szavát, még mindig ott van az ellenzék, amely az utóbbi időben túlteljesít a magyarellenesség terén, és bármikor megtámadhatja a jogszabályokat az alkotmánybíróságon. Arról nem is beszélve, hogy a parlamenti együttműködés ellenére a közlekedési miniszter által bejelentett autópálya-építési tervekből ismét csak kimaradt a Székelyföld, vagyis a magyar nemzetiségű adófizetők érdekei továbbra sem számítanak fontosnak a kormányoldal számára.

Persze egy kis párt számára a kormány támogatása révén megcsíphető, mégoly bizonytalan előnyök általában még mindig kecsegtetőbbek, mint az ellenzéki szerep, az ellenzékkel való véd- és dacszövetség. Főleg ha azt olyan alakulatok alkotják, mint a sovinizmust az utóbbi hónapokban túlpörgető legfőbb ellenzéki erő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), amely még az igazságügyi törvények ügyét is magyarellenes hangulatkeltésre használja, amikor az RMDSZ-t ostorozza, amiért megszavazta a módosításokat. (Mert ne legyen kétségünk afelől, hogy az egyszerű román polgárok többségében ez úgy csapódik le: „a magyarok” támogatták a Nyugat által is bírált átalakításokat.)

Persze tudjuk, amennyiben úgy alakulna a helyzet, hogy a PNL-nek az RMDSZ-re is szüksége lenne egy új kormánytöbbség kialakításához, rögtön ajánlatot tenne. Csakhogy a felmérések még mindig azt mutatják: ilyesmitől egyelőre nem kell tartani. Így az RMDSZ számára két lehetőség adódik: vagy háttérbe vonul, vagy továbbra is támogatja a jelenlegi kormányoldalt. A jelek szerint az illetékesek úgy értékelik, hogy továbbra is az utóbbi variáns a kifizetődőbb, még a hihetetlen mértékű arcvesztés ellenére is.

Aztán legfeljebb koppannak egyet, mint idén nyáron, amikor a kormányoldal inkább az ígéretszegést választotta a „nemzetáruló” bélyeg helyett. De legalább megszületett néhány olyan jogszabály, amely alkalmas lehet arra, hogy a korrupciós ügyekbe keveredett politikusok vagy baráti erők megússzák a felelősségre vonást.