2010. április 28., 11:322010. április 28., 11:32
Nyár volt tavaly március 15-én, amikor több százan tüntettek hiába a községháza előtt, előrehozott választásokat követelve, és nyár van most, amikor a közbirtokossági elnökjelölt kékre-zöldre vert arccal kiáltja: itt valamit sürgősen tenni kell. Igaz, Pakisztánban még le is lövik a hangoskodókat, pár pofont ejsze Alfaluban is ki lehet osztani.
A demokrácia és a jogállamiság finnyás értelmiségieknek való úri huncutság, a székely paraszt a bunkósbotból ért. Vagy mégsem? Pál Imréből többszöri nekifutásra végül közbirtokossági elnök lett, bár a háborúnak a jelek szerint koránt sincs vége. Nemcsak a várható bírósági perekre, a zökkenőmentesnek a legkevésbé sem ígérkező átadás-átvételre gondolok, hanem arra a folyamatos uszításra is, amelynek végső célja az ellenzék elszigetelése és ellehetetlenítése.
A helyi televízió tényszerű riport sugárzása helyett meghatározatlan időre felfüggesztette a műsorszolgáltatást és az alfalvi falunapokat sem szervezik meg idén. Mindezt jól rá lehet kenni az ellenzékre, látjátok feleim szümtükkel, mi nagyon szeretünk benneteket, de a gonosz Pál Imre miatt nincs több helyi adás, és nem lesz Republic-koncerttel egybekötött hejehuja sem a főtéren. Nagyon beszédes, hogy a botrányos eset után György István polgármester nem azonnali kivizsgálást sürgetett, hanem szégyenkezett, hogy köze van Alfaluhoz. Kicsit olyan ez, mintha egy gyilkossági tárgyaláson a bíró nem a nyomozást szorgalmazná, hanem szégyellené, hogy köze van a törvényszékhez. Az igazi baj talán mégis inkább az, hogy mindez csupán a jéghegy csúcsa.
Alfalu vezetői olyan erős korrupciós összefonódásnak váltak részévé, amely nemcsak a leszámolások stílusában, hanem a vagyonszerzés módjában is a maffiára emlékeztet. Hínár tekeri körbe a vagyonnyilatkozatokkal bűvészkedő polgármestert, a 700 fát törvénytelenül kitermelő alpolgármestert, az erdészet vezetőit, és rettenetesen bűzlik a mocsár a kétesen rendezett birtokügyek sokaságától is. Egy darabig befogja az orrát az ember, és nem érzi az elviselhetetlen szagot, de a végtelenségig nem lehet szájon át lélegezni – eljön az idő, amikor a vérszívó szúnyogok tiltakozása ellenére a lápot lecsapolják. A vidék újra száraz lesz, tiszta és biztonságos. Bárcsak már ott tartanánk.
Szerző: Lukács János
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok