Vásárhelyi-Nyemec Réka

2018. augusztus 13., 11:42

Rendfenntartó anormalitás

Százak sérültek meg pénteken Bukarestben, amikor a román diaszpóra kormányellenes tüntetését vízágyúval, könnygázzal és gumibotos ütlegeléssel verte szét a felfegyverzett csendőrség.

Az a szerv, amelyet rendfenntartó erőnek szokás nevezni, hiszen nem igazságszolgáltatás vagy bosszúállás, hanem a közrend megőrzése a feladata. Az, amelyiknek a soraiban szolgálnak olyanok is, akik – a bukaresti stadionlátogatásaim alatt szerzett tapasztalatok alapján – képesek arra, hogy fenyegetés helyett hatékony kommunikációval csitítsák le az ittas ultrákat, szükség esetén pedig civil áldozatok nélkül különítsék el azokat a tömegtől. Vannak olyanok, akik nem céloznának közelről könnygázzal egy munkáját végző újságíróra, nem ütnének hátba gumibottal egy előttük elhaladó személyt – még ha az sértegető megjegyzéseket is tesz –, és operatőrökben sem látnak ellenséget.

Jogos tehát a kérdés, hogy a több tízezres tömegben elvegyülő provokátoroknak adott válaszukkal átlépték-e a határt, amikor a fővárosi prefektúra parancsára brutalitásuk mértéke a nemzetközi sajtóban is megrökönyödést kiváltó képsorokat eredményezett.

A regnáló kormány szerint nem. A hatalom állítja, teljesen indokolt volt a karhatalom fellépése. A regnáló kormány ugyanis az állammal azonosította be magát, egy olyan, minden felett álló közkinccsel, amely védelemre szorul a betolakodókkal szemben. A közrendre veszélyt jelentő személyek alatt pedig jelen helyzetben összemossák a kerekesszékes tüntetőt, a nőket, a gyermekeket és valamennyi, politikailag semleges, békés polgárt, aki felemelte a szavát a korrupciós vádakban elítélt politikusok törvényalkotásai ellen, és lemondásra szólított fel egy olyan kormányfőt, akinek földrajzi, diplomáciai és kommunikációs ismeretei rendkívül szegényesek, éppen ezért az ő képviseletével rengetegen nem akarnak azonosulni.

A belügyminiszter szerint a csendőrség „fokozatos” választ adott a provokációkra. És valóban. A Romániában hónapok óta kitartó anormalitás felfűtötte a tömeget, amelynek egységes és demokratikus fellépése már provokációt jelent a kormány által teremtett autokrata rendre. Türelemjáték ez: a tüntetők kitartanak, a kormánytagok kapaszkodnak a trónjukba, a hatóságok pedig védik a rendet.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Páva Adorján 2019. március 07., csütörtök

Rareș Vasilicáék udvarhelyi építkezése

Különleges látogatók érkeztek a minap Székelyudvarhelyre: tizenhat craiovai középiskolást látott vendégül a Tamási Áron Gimnázium. A találkozót a Hargita és a Dolj megyei tanfelügyelőség „hozta össze”, hogy a diákok testközelből ismerhessék meg egymás kultúráját.

Kiss Judit 2019. március 06., szerda

Mi normális, mi nem az

Biztosan sokan hallották már a magyar abszurd humor egyik legjelesebb képviselőjeként ismert Laár András „alteregójának”, Besenyő Pista bácsinak a „Mi hülyeség, mi nem az” című, emberi mivoltunk fonákságait görbe tükörben láttató eszmefuttatását.

Makkay József 2019. március 05., kedd

Pofonterápia-mentes EP-választást

Az európai parlamenti választások romániai esélyeit taglaló egyik Facebook-csoportban egy liberális világnézetű magyar értelmiségi teljes mellszélességgel az USR + PLUS listáját ajánlja bizonyosságként arra, hogy ennél jobb társaságot senki nem kínál.

Bálint Eszter 2019. március 04., hétfő

És a végén senki sem felel

Az év végéig elkészül 180 kilométer autópálya – mondta fel a leckét Răzvan Cuc újonnan kinevezett közlekedésügyi miniszter. Hisszük, ha látjuk – válaszolhatnánk, de valljuk be, az eddigi tapasztalataink alapján nemigen tudjuk elhinni.

Balogh Levente 2019. március 01., péntek

A Fogarasföldtől a Székelyföldig

Harminchárom Brassó, illetve Szeben megyei település a napokban bejelentette, hogy létre kívánják hozni a Fogarasföld mikrorégiót.

Pataky István 2019. február 28., csütörtök

Sóhivatalok Európája

Politikai szimpátia alapján lehet örülni, illetve keseregni azon, hogy Laura Codruța Kövesit, a DNA korábbi vezetőjét tartja a legalkalmasabbnak az európai főügyészi tisztségre az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága.

Kiss Judit 2019. február 27., szerda

Számszerűség, bizalmatlanság

Nem kevesen ódzkodnak attól a romániai lakosok közül, hogy rendszeresen járjanak orvoshoz, fogorvoshoz. Erről most újfent „van papírunk”.

Balogh Levente 2019. február 26., kedd

Szimbolikus politizálás

Abban nincs sok meglepő, ha olyan szervezetek állnak elő újabb és újabb magyarellenes megnyilvánulásokkal, amelyek illetékeseit éppen azért ejtőernyőzték Erdélybe, hogy folyamatosan mérgezzék a magyar–román viszonyt. 

Rostás Szabolcs 2019. február 25., hétfő

Jövőkép, erődemonstráció

Ahhoz képest, hogy jövőképformáló iránymutatások felsorakoztatásának szánták, az RMDSZ Kolozsvárt rendezett kongresszusán sokszor olyan érzése támadt a külső szemlélőnek, mint amikor egykori katonatársak közös élménybeszámolóját hallja.

Balogh Levente 2019. február 22., péntek

Jelképérték

„Ha történetesen akkorra jelentenék be az elkövető kézre kerítését, amikor ez az írás megjelenik, már akkor is késő lenne” – írtuk pontosan három héttel ezelőtt ugyanezeken a hasábokon.

Vélemény
Páva Adorján: Rareș Vasilicáék udvarhelyi építkezése

Különleges látogatók érkeztek a minap Székelyudvarhelyre: tizenhat craiovai középiskolást látott ...

Kiss Judit: Mi normális, mi nem az

Biztosan sokan hallották már a magyar abszurd humor egyik legjelesebb képviselőjeként ismert Laár András ...

Makkay József: Pofonterápia-mentes EP-választást

Az európai parlamenti választások romániai esélyeit taglaló egyik Facebook-csoportban egy liberális ...

Hallgassa online rádióinkat