Az interetnikus programnak nevezett kezdeményezést nem holmi minisztériumi, nemzetállami délibábok szülték, hanem a valóság: a magyar diákokkal meg kell ismertetni, szerettetni a román nyelvet, nem pedig tölcsérrel beléjük erőszakolni. A nemzetközi cserediákprogramokat idéző kezdeményezés ötletgazdája Manuela Nicoleta Stîngă Hargita megyei tanfelügyelő, aki – a találkozó valamennyi megvalósítójával egyetemben – dicséretes módon felismerte: a székelyföldi diákoknak messze nem elég a vaskos tananyag bemagolása ahhoz, hogy becsületesen megtanuljanak románul. Ehhez még a lassacskán teret hódító speciális tanterv sem elég: minél több valós tapasztalat megélését kell elősegíteni, hogy a tömbben élő magyar fiatalok ha nem is tökéletesen, de magabiztosan kommunikáljanak románul.

Ezért lehetnek rendkívül hasznosak az udvarhelyihez hasonló kezdeményezések – de ez csak az egyik „nyerő” vetület. Azt se feledjük, hogy az említett program révén a craiovai diákok is különleges, talán életre szóló tapasztalatokat szerezhettek. Hiszen első látogatáskor még a szórványból érkező magyar fiatalnak is szokatlan, hogy a Székelyföldön minden más: az utcán, az üzletekben magyarul beszélnek, és minden ki van írva magyarul is – mit szóljon akkor egy oltyán középiskolás? „Noha az elején féltem, hogy kínos csend lesz közöttünk, nagyon hamar megtaláltuk a helyünket a jó fogadtatásnak köszönhetően” – mondta a neves craiovai főgimnázium, az I. Károly-iskola egyik tanulója, aki szerint jók voltak a programok és a társaság is, ugyanakkor nagyon megfogta őt Székelyudvarhely kisvárosi hangulata, a régies típusú épületek. Hozzátette, sok más mellett néhány magyar szót is megtanult a helyiektől.

Sohasem tudhatjuk, lehet, hogy egy-két évtized múlva Rareș Vasilicáék közül kerül ki azon vezető politikusok egyike, akik pró és plusz: valóban megmentik Romániát. És akkor talán számítani fog az a gyerekkori barátság, amelyek most köttettek az udvarhelyi srácokkal. Ugyanis az interetnikus program szervezői, résztvevői szerint noha a projekt egymás kultúrájának megismeréséről és egymás elfogadásáról szólt, annál jóval több történt: barátságok szövődtek, a vendégek pedig már a craiovai viszontlátást szervezik.

Persze könnyen megeshet, hogy sem az I. Károly, sem pedig a Tamási Áron diákjai nem váltják meg a világot. Azonban jelenleg csakis az efféle alulról építkezés ad reményt arra, hogy majd, valamikor tisztességesen megértjük egymást.