Ráérős kormányalakítás

Eleinte úgy tűnt, minden a lehető legolajozottabban megy majd. Hiszen a Dragneával ellentétbe került Mihai Tudose miniszterelnök gond nélkül lemondott, miután a pártvezetés megvonta tőle a politikai bizalmat, majd ugyancsak rekordgyorsasággal sikerült kiválasztani az utódját a Dragneával azonos megyéből, Teleormanból származó Viorica Dăncilă személyében. Úgy tűnt, minden a legjobb úton halad afelé, hogy Dragnea végre mindent szorosan a kezében tartson – elsősorban a kormányt –, hiszen az eddig az EP-ben parkolópályán tartott Dăncilă kapcsán elődeivel ellentétben kevésbé tűnt valószínűnek, hogy bármilyen témában is szembefordul vele.

A kormányalakítás azonban a vártnál keményebb diónak tűnik. A jelek szerint itt már nem feltétlenül csak Dragnea kénye-kedve szerint történnek a dolgok, legalábbis akár ezt is jelentheti az a tény, hogy az előre bejelentett hétfői időpontban a párt végrehajtó testülete nem döntött a kormányt érintő változásokról, az új kabinet tagjainak névsoráról. A kiszivárgott hírek szerint azért, mert a megyei szervezetek rivalizálásba kezdtek, hogy kinek az emberei kerüljenek be a kabinetbe. Vagyis miután Dragnea megkapta a reményei szerint teljes mértékben „távirányítható” kormányfőt, a kormány munkájába saját embereiken keresztül más párttársai is bele akarnak szólni.

Dragnea pedig legalább részben enged nekik, hiszen számára saját pozíciójának, párton belüli támogatásának a megőrzése a cél, ezért cserében pedig a megyei szervezetek kiskirályai egyre nagyobb árat kérhetnek, ha már helyzetbe hozta őket azzal, hogy egy újabb kormányfő megbuktatásában kérte a segítségüket. Igaz, azzal le is kötelezheti őket, ha „bemenedzseli” az általuk javasolt embert a kormányba.

Elgondolkodtató kérdés, miért érzi mindeközben Dragnea úgy, hogy az RMDSZ támogatását is meg kell szereznie a kormány számára. Valószínűleg úgy látja, hogy valamilyen formában ellensúlyoznia kell a párton, illetve a koalíción belüli, számára potenciális veszélyt jelentő áramlatokat. Ezért szorgalmazza, hogy „biztosítékként” az RMDSZ támogassa a parlamentben az új kormányfőt és kabinetjét.

A másik ok, hogy a mindenkori román kormánynak mindig jól jön, ha „a magyarok” is legitimálják. Ez persze valamelyest növeli az RMDSZ súlyát, de a kormányra lépéséről szóló híresztelések egyelőre nem többek spekulációnál. Amíg hivatalosan nélküle is megvan a kormány parlamenti többsége, addig nem rendelkezik akkora befolyásolási potenciállal, hogy célkitűzéseit legalább részben megvalósíthassa, csupán azt az illúziót keltené, hogy kisebbségbarát koalíció van hatalmon, és megkérdőjelezhetővé tenné, ha a magyar kormány – mégoly indokoltan is – bizonyos helyzetekben fellép Bukaresttel szemben az erdélyi magyar közösséget ért sérelmek miatt.

Hiszen ha épp az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés centenáriumán vállalna ismét kormányszereplést, az a külvilág szemében – a tényekkel ellentétben – épp azt a képet erősítené, hogy az önmagát ünneplő Romániában tényleg nincsenek érdemi problémák a magyar kisebbség jogainak szavatolása körül.