Balogh Levente
2024. augusztus 16., 12:302024. augusztus 16., 12:30
2024. augusztus 16., 12:572024. augusztus 16., 12:57
A hatalmas kiterjedésű Oroszország térképét elnézve szinte jelentéktelen, apró foltnak tűnik az a mintegy ezer négyzetkilométer, amit az ukránok elfoglaltak – de hát egy, a talpába fúródó apró tüske is óriási fájdalmat okozhat, sőt akár végzetes is lehet még egy medve számára is.
Persze azért ott nem tartunk, hogy a váratlan és eddig meglepően sikeres ukrán behatolás a Kurszki területre végzetesnek bizonyuljon Oroszország számára – és várhatóan a jövőben sem válik azzá –, de rövid távon komoly fegyvertény, amely csúnya blamázs az egész orosz haderő és személyesen Vlagyimir Putyin elnök számára is.
Az azonban
A donbaszi fronton a feléledt nyugati fegyverszállítások ellenére is egyre szorultabb helyzetbe kerülő, folyamatosan hátrálni kénytelen ukrán haderő vezetői húztak egy merészet, és A legjobb védekezés a támadás klasszikus elvét alkalmazva alaposan meglepték az ellenséget.
És mindenki mást is, ami már eleve szép eredmény: úgy sikerült egy több ezer fős haderőt a szükséges fegyverekkel és harcjárművekkel együtt a támadás kiinduló pontján összevonni, hogy arról az ellenséges hírszerzés alig szerzett tudomást.
Igaz, egyes források szerint Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnököt a hírszerzés tájékoztatta arról, hogy valami készülőben van, de ő a vezérkarával együtt nem vette komolyan az információt – amivel sikerült elérnie, hogy országa beleszaladjon az utóbbi év legnagyobb pofonjába.
Az ugyanis
Így aztán a híradások arról szólnak, hogy a kis számú, felkészületlen orosz és csecsen védő futószalagon esik hadifogságba, miközben több tucatnyi orosz település került ukrán megszállás alá.
Persze tulajdonképpen
A nagy kérdés most az, hogy a meglepő és bravúros fegyverténynek valójában mi lehet a célja, mit akar elérni a kijevi vezetés?
Az egyik legkézenfekvőbb indoknak az tűnik, hogy ezzel próbálják elérni az orosz csapatok egy részének kivonását a Donbaszból, hogy a folyamatos nyomás alatt levő, jó ideje hátráló ukrán védők fellélegezhessenek.
Ez állítólag meg is történt, de ettől nem enyhültek az orosz támadások, sőt maguk az ukránok mondják, hogy csak erősödtek. Vagyis ez eddig nem egészen jött be.
Az is a lehetőségek között szerepel, hogy úgymond
hogy azok alkualapként szolgáljanak a tűzszüneti tárgyalások és a megszállt ukrán területekről való orosz kivonulás kikényszerítésére.
Jelen állás szerint ez is kevésbé valószínű, legalábbis maga Putyin jelentette ki, hogy nem hajlandó az ukránokkal tárgyalni – igaz,
(Szinte mellékszál, de fontos: ukrán részről olyasmi is elhangzott, hogy a művelet célja felgyorsítani Európa leválását az orosz gázról – ezt pedig kiválóan szolgálhatja, hogy elfoglalták a szudzsai gázmérőállomást, amelyen a Közép-Európa irányába tartó gázszállítmányok haladnak át. Fontos azonban megjegyezni, hogy bármilyen kártétel a gázszállító berendezésekben, vagy a gáz elzárása súlyos beavatkozás lenne az érintett közép-európai országok szuverenitásába, egyben államilag támogatott terrorcselekményként is besorolható volna).
Kijev ezzel egyszerre üzenné a Nyugatnak és a háború borzalmai által egyre inkább megnyomorított ukránoknak, hogy nem csupán ellenállni képesek a nyugati fegyverek segítségével, hanem támadni is, ami az ukrán lakosság körében a morál, a nyugati kancelláriákon pedig a további fegyveres támogatásra való hajlandóság emelését szolgálja.
Ez utóbbi egyik lehetséges folyományaként
Persze ebben az esetben Moszkva is bekeményíthet, és célba veheti Kijev és a többi ukrán nagyváros fontosabb kormányzati épületeit, illetve a még megmaradt energetikai infrastruktúrát, amivel megint csak az ukránok járnának rosszabbul.
Ezen lehetőség már amúgy is fennáll, Putyin és körei nemigen engedhetik meg maguknak, hogy megtorlás nélkül hagyjanak egy ilyen megalázó akciót, amelynek során a második világháború óta először tiporjak külföldi páncélosok Oroszország Anyácska földjét.
Főleg abban az esetben súlyosbodhat a helyzet, ha nem csupán az ukrán frontról kellene orosz egységeket a haza védelmére kivonni, de még újabb sorozást is kellene tartani – az már komolyabb társadalmi feszültséghez, sőt akár ellenálláshoz is vezethetne.
Kérdéses azonban, hogy eljut-e idáig a helyzet, bár
A terrorcselekményként számon tartott katonai betörés elleni műveletek koordinálásával ugyanakkor Putyin a hírszerzést bízta meg, és minden bizonnyal az összes, az ukrán fronton nélkülözhető eszközt – fegyverektől és a légierő egységeitől kezdve az élőerőig – a rendelkezésére bocsátanak, hogy minél hamarabb kiköszörülje a csorbát.
A nagy kérdés az, mekkora erőt hajlandó Ukrajna ebbe a kalandba belefeccölni, és ennek nyomán meddig tudja tartani területeket.
Na meg az, hogy alaposan átgondolt, hosszabb távú következményekkel is számoló, gondosan kimunkált műveletről van szó, vagy
Az eddigiek alapján inkább az utóbbi tűnik valószínűnek.
Páva Adorján
Kedvenc és gyűlölt politikusaink egyaránt hősiesen megvédték a nagyi lekvárját: rettenthetetlenül, még az adócsalóknak járó hivatali megbélyegzést is bátran felvállalva, jól kifotózkodták magukat a család ízléses éléskamrájában.
Balogh Levente
A magyar kormány és az RMDSZ közötti viszony szoros, kölcsönös előnyökön alapul, míg a magyar és a román kapcsolatok normalizálása még várat magára – ez vonható le tanulságként az RMDSZ múlt pénteki kongresszusán történtekből.
Rostás Szabolcs
Sok mindent elárul a romániai és magyarországi nyilvánosság „témaérzékenységéről”, hogy milyen irányba tolódott el az RMDSZ 17. kongresszusával kapcsolatos közbeszéd, kommentáradat.
Balogh Levente
Nem könnyű Ukrajna EU-csatlakozásának realitását mérlegelni, hiszen a kérdést azon objektív mutatókon túlmenően, hogy politikailag és gazdaságilag mennyire felkészült az ország, a háború mellett magyar–ukrán konfliktus is beárnyékolja.
Balogh Levente
A moldovai választások nyomán egyelőre elhárult annak a veszélye, hogy Oroszország befolyási övezete újabb országgal gyarapodjon, ám biztosak lehetünk benne: Moszkva nem tesz le arról, hogy helyzetbe kerüljön a Pruton túli országban.
Balogh Levente
Sebastian Burduja volt energiaügyi miniszter a jelek szerint mindent elkövet azért, hogy elnyerje a Dan Tanasă leglelkesebb követője címet.
Balogh Levente
Szemléletes szlengkifejezéssel élve az elmúlt napok drónincidenseivel Putyin elnök bekóstolta a NATO-t, a katonai szövetség pedig a hurrápotimista kommentárok ellenére nem vizsgázott a legfényesebben, miközben az ukrajnai háború tovább eszkalálódott.
szóljon hozzá!