2010. július 26., 10:462010. július 26., 10:46
Esetleg a fejét locsolgatja a már amúgy is pischwasser állagú ásványvízzel, amit előrelátón betett a táskájába induláskor. A nyár legkellemesebb pontja természetesen az enyhe, kellemes nyári este, kivéve, ha ilyenkor is harmincon fölül ijesztget az a bizonyos higanyszál, mert napsütés – és egyébként minden látható ok – nélkül izzadni még kellemetlenebb, mint egy szaunában. Ablakot nyitva tartani lehet, de nem érdemes, mert a forró hónapokat a szúnyogok szeretik a legjobban. Fagyit is lehet enni, de lehetőleg minél gyorsabban, és nem kell vele megvárni, amíg az ember hazaér a boltból, mert addigra inkább langyos tejeskávéra emlékeztet majd.
Ha csak ezeket vesszük figyelembe, jól hangzik, hogy az ilyen napokon bármikor kopogtatás nélkül benyithatunk egy ilyesféle konténerbe, ahol hűvös van és árnyék, sőt még egy kedves asszisztensnő is, akivel elcseveghetünk, s ha épp ahhoz van kedvünk, még a vérnyomásunkat is megméri. Hát persze, hogy nem fizet neki ezért semmit a város (a rendes fizetésén felül). Persze, hogy nem, hiszen nincs miből, érthető módon. Pedig számtalan lehetőség közül válogathatnának az illetékesek, amivel nemcsak a váradiak komfortérzetét, de még a bevételeiket is növelhetnék.
Első és legfontosabb: ne light ásványvizet tessék adni, hanem hideg sört! Ez annyira egyértelmű, hogy csak egy politikusnak nem jut eszébe. Lehetne valami kellemes zenét is játszani odabent, meg némi olvasnivalóval szolgálni, esetleg beszerezni egy televíziót, akkor a nővérke sem panaszkodna, hogy egész nap csak unatkozik, mert amúgy is óránként legfeljebb egyvalaki tér be. Emellett a konténer kinézete is elég barátságtalan. Tessék szép asztalokat, székeket berakni! A vérnyomásmérő helyett sörcsapot, a karosszék helyett bárszékeket, az orvosi fekvőalkalmatosság helyett kényelmes kanapét. Persze lehetne eleve az összes utcát és teret légkondicionálóval ellátni, de eddig már nem jut a műszaki felkészültségem. Valaki azért azt is feltalálhatná.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.