Hirdetés

Pornópópa

A bulvármédia szerint fel kíván hagyni eddigi életvitelével, és ortodox papnak akar állni az egyik román származású férfi pornósztár.

Babos Krisztina

2013. március 13., 06:182013. március 13., 06:18

 A híresség egyébként feleségével együtt űzte az ipart, mindketten szép karriert csináltak és sok pénzt kerestek, a férfi azonban nemrég rádöbbent: nem jár istennek tetsző úton, ezért úgy döntött, visszatér a családi hagyományhoz, és – felmenőihez hasonlóan – elvégzi a teológiát, és az ortodox hit erősítésének és terjesztésének szenteli éltét.

Úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy egy bibliai idézet nyomán döbbent rá, hogy teste a szentlélek temploma, melyet nem szabad olyasmire használni, amit ő csinált 18 éven át. Bár sokan talán furcsállják a tervezett váltást, tulajdonképpen nincs ebben semmi megbotránkoztató.

Maga az érintett mondja el, hogy úgy véli, eltévelyedését – bár nem nézi jó szemmel – megbocsátja az Úr, főképp ha felcsap földi helytartói sorába, hogy így rohamtempóban tehesse jóvá elkövetett vétkeit. A show-bizniszben szerzett tapasztalatok pedig bizonyára jól jönnek majd az egyháznak, bár az ő teljesítményük sem lebecsülendő.

Gondoljunk csak a Moldvában tartott Szent Piroska-féle performanszra, amikor nagypénteken a hívek ezres (de az is lehet, hogy tízezres) sorokba fejlődve, hosszú órákon át nyomják-lökdösik egymást a múmia felé, hogy megcsókolhassák a lábát. Ilyenkor pedig a tévében kötelező módon mutatnak legalább három-négy elájult öregasszonyt (aki azért sem adja fel) meg legalább egy megszállottat, akiben a nyekurátu a szent frusztráló közelsége miatt kezd el az átlagnál hevesebben dühöngeni.

A szadomazo terén sem biztos, hogy túl sok tanulásra szorulnak a mindenható képviselői, emlékezzünk csak vissza arra az esetre, amikor – szintén a sátánnal vívott fáradhatatlan küzdelem során – egy fiatal, apácának állt lányt kúráltak át a másvilágra. Az akció egyébként sikeres marketinggel is párosult, hiszen nemcsak a sajtóvisszhangja volt nagy az esetnek, de film is készült a sztori alapján. És ha jól belegondolunk, miféle viszonyt folytat az ortodox egyház a mindenkori román politikai hatalommal, el kell gondolkodnunk azon, hogy valóban van-e mit tanulniuk a pópáknak az érkező új kollégától, vagy a pénzért és a befolyásért való prostituálódásban minden téren rápirítanak az egykori profira?

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés