Mintha minden mindegy volna Victor Ponta számára. A miniszterelnök az ellene fölmerült korrupciós vádak nyomán elõbb térdmûtétje ürügyén egy hónapot Törökországban töltött, majd karibi luxushajókörúton töltötte szabadságát, annak letelte után pedig arra is idõt szakított, hogy kedden este Tbilisziben megtekintse az európai labdarúgó-Szuperkupa-mérkõzést.
2015. augusztus 13., 20:252015. augusztus 13., 20:25
Az egész olyan, mintha tudná: már nem sokáig tölti be fontos posztját, a korrupciós vádak miatt a pártelnöki tisztség után a kormányfõi mandátumról is le kell mondania – de addig legalább kiélvezi a pozíció adta elõnyöket.
Talán részben ennek tudható be az is, hogy a Bukarest által a Zákonyi Botond magyar nagykövet interjúja miatt mondvacsinált ürüggyel kirobbantott diplomáciai botrányba beleállva még tovább szítja a magyarellenes indulatokat. Mintha amolyan „utánam az özönvíz” stratégiát alkalmazva hergelné a román közvéleményt a magyarok ellen, nem törõdve azzal, hogy a két, szomszédos, egyaránt EU-és NATO-tagország között az együttmûködés és a problémák kibeszélése jelentené a normalitást.
Az is tény persze, hogy a megtépázott tekintélyû kormányfõnek egy ilyen magyar–román botrány úgy kell, mint egy falat kenyér, hiszen a csak az õ és külügyminisztere elméjében létezõ magyar „provokáció” nyomán jól odamondhat Magyarországnak, a román haza megmentõjének szerepében tetszelegve.
Már csak ezért sem érdekli, hogy az aránytalanul túlreagált ügyben – hiszen Zákonyi Botond szövetségesek és stratégiai partnerek között természetes módon, õszintén beszélt a gondokról, nem sértett meg senkit – született, Magyarországot arrogáns hangnemben becsmérlõ és kioktató Facebook-bejegyzése alatt soviniszta, uszító, magyargyalázó kommentek tucatjai jelentek meg.
A miniszterelnök nem utasította rendre a gyûlölködõket, és ki sem moderálta a hõbörgõ hozzászólásokat. Vagyis ott tartunk, hogy miközben Magyarország a helyén kezeli az ügyet, és határozottan ugyan, de korrektül és csak külügyi államtitkári szinten reagált Ponta barátságtalan és sértõ kijelentéseire, Romániában a magát européernek és kisebbségbarátnak hirdetõ kormányfõ szintjén zajlik az uszítás.
Marosvásárhely, a Bolyaiak városa még mindig a legtöbb magyar lakosnak otthont nyújtó település Erdélyben.
Ott állunk a pékárus vagy a sarki bolt pultjánál, a szupermarket kasszájánál, kezünkben egy egyszerű fehér kenyérrel, a pénztárgép kijelzőjén pedig felvillan a kétjegyű szám: 10 lej, 12 lej, 15 lej...
Nyugdíjas halk suttogása a sarki patikában: „Kedveske, melyik az olcsóbb? Ezt a két gyógyszert most hagyjuk ki, majd jövő hónapban visszajövök értük.”
Donald Trump amerikai elnök iráni kalandja nem feltétlenül úgy alakult, ahogy azt a legderűlátóbb illetékesek remélték, ennek a hatásait pedig Európában, benne Erdélyben is érezzük – és várhatóan közép- és hosszú távon is érezni fogjuk.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Négy éve az arab labdarúgó-világbajnokságról, nyolc éve „az első afrikai aranyról”, a fekete kontinensen gyarmatosított egykori francia kolóniákon élők leszármazottai által Franciaország színeiben megnyert focivébéről írtam.
Egyre fullasztóbb a levegő az autóban, összeszorul a gyomor. Az sem segít, ha lehúzzuk az összes ablakot. A vezetés, a gépkocsifenntartás ugyanis egyre inkább luxussá válik: a nép autóját a drága parkolóban piszkíthatják kedvükre a madarak.
Némi csalódással konstatáljuk, hogy a kormánypártok hatalomhoz való ragaszkodása miatt a politikai válságot kirobbantó PSD talán megússza, hogy kormányozni kényszerülve vigye el a balhét mindenért.
Valamikor régen a sör a szegény ember bora volt. Ma már lassan a középosztály pezsgője.
Tanügyi rendszerünk ezer sebből vérzik. Bukarestben azonban rátapintottak a probléma lényegére, megvan a megfellebbezhetetlen megoldás: a szabóság.
szóljon hozzá!