JEGYZET – A rosszul elvégzett, félbehagyott vagy esetleg el sem kezdett munkálatokkal kapcsolatban azonnali kifogás a nincs rá pénz, ezzel holtversenyben pedig, hogy a polgármester nem a megfelelő (értsd: épp kormányon lévő) párt tagja.
2014. augusztus 03., 21:292014. augusztus 03., 21:29
Előbbihez álszent sajnálkozó fintor, utóbbi mellé egy cinkos kacsintás dukál. Olyan ez, mint például az egyetemesen elfogadott étkezéssel kapcsolatos, kés-villa használati rítus: nincs róla mit beszélni, egyszerűen tudni illik.
Látványosan akkor kezdődött, amikor szárnyra kapott nálunk is a többpártrendszer fedőnevű össznépi gyomrozás, vagy nevezzük akár a húsos fazekat megcélzó könyöklésnek-tülekedésnek is. Elnézést kérek azon kevesektől, akiknek ideológiai meggyőződésük vagy múltból örökölt párthűségük nem tette lehetővé a (párt)színváltást, átnyergelést, körbevándorlást, mondjuk bárhogy, a lényeg az, hogy nem az elvhűeket akarom bántani.
Van éppen elég olyan közszereplő, aki naponta tesz tanúbizonyságot arról, éppen milyen árfolyamon mozognak a közszolgálatról szóló elveik. Ennek az árapályhoz hasonló ide-oda hullámzásnak a kivédésére született az a törvény, hogy a választott helyi potentátok ha úgy érzik, hogy már szűk az a pártköpeny, amiben jelöltként páváskodtak, és jobb volna a kormányzás révén jó bőre szabottra váltani, azok elvesztik tisztségüket. Helyben kell hát megoldani a bajokat, úgyhogy egymás közt kezdenek osztozkodni, jut is, marad is alapon.
Én először akkor szembesültem ezzel a pártcsimpaszkodással, amikor szülővárosom minden lakosát érintő ügyekről barátilag cseverészve megtudtam, hogy tulajdonképpen miért is akadoznak a különböző intézmények dolgai. Merthogy a földhivatal az egyik párt felségterülete, a kórház egy másiké, a kultúra a harmadik párté – de ekkor aztán befogtam a fülem, mert azt viszont alanyi jogon csak én tehetem meg.
Ez a politika, nyugtattak az ismerőseim, nem kell háborognod. Így van mindenütt. Hol mindenütt? – kérdeztem vissza kissé emelt hangon. Mi köze például a kultúrának egyik vagy másik párthoz? Shakespeare, Goethe vagy Victor Hugo a szülőhazájuk épp kormányzó pártjának tagjaivá lettek közben?! Kinevették naivságomat: kit érdekelnek ezek az illetők?! Nálunk van így, mindenfelé és talán még a hozzánk hasonlóan késve érkezett „demokráciákban”. Jó tíz éve volt ez a beszélgetés, az akrobatikus csimpaszkodás azóta is vígan zajlik.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!