2010. december 17., 11:492010. december 17., 11:49
Az előző mondat nem egy sztriptízbárfüggő agglegény látomásai közül való, hanem egy lehetséges sajtóbeszámoló a 2016-os riói olimpiáról. A Nemzetközi Rúdtánc Fitneszszövetség ugyanis szeretné elérni, hogy a hat év múlva esedékes játékokon az általuk űzött sportágat is vegyék fel a repertoárba – legalább bemutatóként. Mielőtt még valaki azt hinné, hogy álszent, szemforgató filippikák következnének, megjegyzem, hogy a rúdtánccal amúgy semmi bajom, hiszen esztétikus látványt nyújt, művelése gyakran akrobatikus mozdulatsorokat is megkövetel, ezért meg is van a maga helye – a sztriptízbárokban. Hiszen képzeljük már el, mi lenne, ha a brazíliai olimpián valóban fölvennék a műsorba. Már eleve az olimpiai stadionban kellene megrendezni a rúdtáncbemutatókat, hiszen nincs az a nagyméretű csarnok, amely elbírná a show-ra kíváncsi lelkes férfi nézők rohamát.
Ennek nyomán nagyon gyorsan ez lenne a legnépszerűbb sportág, a sportok királynőjének nevezett atlétikára a kutya sem volna kíváncsi, felállíthatná Usain Bolt az újabb elképesztő világcsúcsot síkfutásban, vagy Fazekas Róbert diszkoszvetésben, a stadion közönsége legfeljebb néha hangosan pfujolva követelné, hogy ne kolbászoljanak az atlétikapályán, illetve a stadion közepén, mert elvonják a figyelmet a fő látványosságról. A performanszt aztán lehetne bővíteni is. Például külön kiegészítő sportág lehetne a pénznek a táncosnők tangájába való becsúsztatása. A versenyzők a rúdtól ötven-száz méternyire sorakoznának fel, a startpisztoly jelére száguldani kezdenének, és az nyerne, aki a leggyorsabban és a legszakszerűbben dugja az egydollárost az atlétanő alsóneműjébe. Mindez nem is annyira negatív utópia, mint amennyire első látásra tűnik. Amióta az ötkarikás játékokon sem az igazi sportteljesítmény a legfontosabb, hanem a pénz, a nézőszám arányában értékesített reklámidő, azóta olyan hülyeségek is olimpiai státust nyertek, mint a kerti gumiasztalon való ugrabugrálás. Így aztán a rúdtánc ötkarikás sportággá nyilvánításán már nem is csodálkozhatnánk. Igaz, így jó érvünk lenne a párunk megnyugtatására, amikor pénteken este barátainkkal sztriptízbárba indulunk: semmi vész, drágám, csak megyünk és megnézzük az olimpiai csapat edzését.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.