2010. december 30., 10:422010. december 30., 10:42
Ilyenkor az ember fia a legrémesebb élményre készül, de arra, amit a híradások szerint néhány nappal ezelőtt tapasztaltak a szeles város különleges erői, valószínűleg a legdurvább kiképzésen sem készíthették fel őket. Miután ugyanis kiértek a helyszínre, és az obligát könnygáz-füstbomba kombó előreküldését követően menetrendszerűen berúgták a kaput, a következő látvány tárult a szemük elé: egy úriember éppen egy halott sertés vérét cipelte egy tálban, miközben egy másik úriember nevezett halott sertést perzselte egy erre a célra rendszeresített, gázüzemű berendezéssel.
Mint kiderült, az illetők Romániából érkeztek, és éppen a tradicionális disznóvágást gyakorolták a kies kertvárosi ház udvarán, ám ezt a szomszédok a legkevésbé sem értékelték. Mint ahogy a hatóságok sem, ugyanis őrizetbe vették őket az állatok jogainak megsértése miatt, és annak ellenére is megfigyelés alatt tartják majd őket két évig, hogy szintén romániai származású ügyvédjük a kulturális hagyományok tiszteletben tartására hivatkozva hozta ki őket az őrszobáról. A történet apropóján most lehetne ekézni a hülye amerikaiakat, hogy hogyan lehet már ilyesmit komolyan venni, hogy állati jogok meg hasonló agyamentségek, és tulajdonképpen igazunk is lenne. Az ugyanis enyhén szólva is aggasztó, hogy egyes vidékeken olyannyira gyökeret vert a korlátlan jogkiterjesztési mánia, hogy lassan már a sarki kóbor kutyának is szavazati jogot biztosítanának, miközben például Szomáliában továbbra is emberek ezrei halnak éhen. De azért a Romániából Ámerikába szakadt amatőr böllérek teljesítményéről sem árt megemlékezni.
Mégis milyen kulturális háttér kell ahhoz, hogy az ember egy amerikai kertváros közepén, mintha csak valamely, fürdőszoba és vezetékes víz nélküli romániai falusi ház udvarán lenne, leszúrjon egy sertést? Persze megvan a hazai tapasztalat is, hiszen a fasiszta kommunizmus idején faluról a lakótelepekre importált polgártársak még néhány évvel ezelőtt is lelkesen gyilkolászták a konnektororrú négylábúakat a tömbházak közötti udvarokon. De ők legalább csak magukról állítottak ki bizonyítványt. A chicagói mészárosok viszont egy egész ország imázsát szabták formára a böllérkéssel.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.