Molnár Judit

2017. október 24., 22:30

Örök hűtlenség

Amikor a pillanatnyi érdek úgy kívánja, a politikusok a legnagyobb nyilvánosság előtt borulnak egymás nyakába, és fogadnak örök hűséget: ezentúl, míg a világ s hét nap, csak egyazon úton, kéz a kézben, blablabla...

Meg is teszik együtt az első lépéseket, de nem ritka, hogy a második vagy harmadik napon útjaik már elválnak – egyelőre csak napközben, mondják, s talán még el is hiszik, hogy este együtt térnek majd nyugovóra. De nem sokáig. Mert amikor az egyik fél úgy érzi, nem kellett volna ez a szoros kötelék, hisz mások többet, jobbat ígérnek. S talán meg is adnák, de csak akkor derül ki, ha megpróbálják.

És elkezdődik a félrejárkálás, az ellenakciók sora, a lelepleződéskor pedig már fennhangon és büszkén vallják: eddig tartott a megfogadott mindörökké. És jönnek újabb fogadkozások, össze- és szétborulások, ők tudják vagy tán még ők sem, hogy merre is tartanak. Akik pedig hisznek nekik, és esetleg szívesen kísérnék is őket a megígért úton, csak kapkodják a fejüket, szédelegnek, nem tudják, mi történik körülöttük.

A hazai közélet körülbelül huszonhét esztendeje űzi ezt az örök hűtlenségi játékot, egyre jobban és jobban összekuszálva a kezdetben még világosan együvé tartó, illetve széthúzó szálakat. A kezdeti ideológiai máz rég lekopott, a jobb- és a baloldal emlegetése már eleve amatörizmusról árulkodik, vagyis a dörzsölt rókák rögtön tudják, naiv kezdőkkel van dolguk, akik még hisznek saját két kezük iránymutatásában. Arra használják őket, hogy egy-egy újonnan összedobott pártocskának a tagjaiként, mint reményteljes ifjakról lehessen beszélni. Aztán pedig gyorsan elkapni, lehetetlenné tenni őket olyannyira, hogy maguk se tudják már, mit is akartak volna az elején.

Nem hiszem, hogy széles e prérin van olyan, aki maradéktalanul tudná elsorolni az említett huszonhét év párttermését, illetve mindenik párt önjelölt vagy odalőtt vezérét. Vannak ugyan olyan időszakok, amikor kicsit csillapodni látszik a pártcsinálási kedv, de amikor baj van vagy csak nagy a lehetősége a baj előbukkanásának, akkor megint rákapcsolnak.

Úgy érzem, most is épp ilyen időket élünk: a kormányzó többség már végképp belebonyolódott a hazug ígéretek tömkelegébe, nem tudnak mit kitalálni, hogy a kölcsönkérést elkerülve valahogy pénzt szerezzenek, felzúgnak a nemzeti harangok, és kibújnak a napfényre az örök hűtlenségből élők. Máris kezdik osztani az észt, mondogatni, hogy ők tudnának javítani, és nem gondolnak arra, hogy sokan emlékeznek rá: amikor megtehették volna, csak rontottak. Mindent, ami még úgy, ahogy elfogadható volt.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Páva Adorján 2019. március 07., csütörtök

Rareș Vasilicáék udvarhelyi építkezése

Különleges látogatók érkeztek a minap Székelyudvarhelyre: tizenhat craiovai középiskolást látott vendégül a Tamási Áron Gimnázium. A találkozót a Hargita és a Dolj megyei tanfelügyelőség „hozta össze”, hogy a diákok testközelből ismerhessék meg egymás kultúráját.

Kiss Judit 2019. március 06., szerda

Mi normális, mi nem az

Biztosan sokan hallották már a magyar abszurd humor egyik legjelesebb képviselőjeként ismert Laár András „alteregójának”, Besenyő Pista bácsinak a „Mi hülyeség, mi nem az” című, emberi mivoltunk fonákságait görbe tükörben láttató eszmefuttatását.

Makkay József 2019. március 05., kedd

Pofonterápia-mentes EP-választást

Az európai parlamenti választások romániai esélyeit taglaló egyik Facebook-csoportban egy liberális világnézetű magyar értelmiségi teljes mellszélességgel az USR + PLUS listáját ajánlja bizonyosságként arra, hogy ennél jobb társaságot senki nem kínál.

Bálint Eszter 2019. március 04., hétfő

És a végén senki sem felel

Az év végéig elkészül 180 kilométer autópálya – mondta fel a leckét Răzvan Cuc újonnan kinevezett közlekedésügyi miniszter. Hisszük, ha látjuk – válaszolhatnánk, de valljuk be, az eddigi tapasztalataink alapján nemigen tudjuk elhinni.

Balogh Levente 2019. március 01., péntek

A Fogarasföldtől a Székelyföldig

Harminchárom Brassó, illetve Szeben megyei település a napokban bejelentette, hogy létre kívánják hozni a Fogarasföld mikrorégiót.

Pataky István 2019. február 28., csütörtök

Sóhivatalok Európája

Politikai szimpátia alapján lehet örülni, illetve keseregni azon, hogy Laura Codruța Kövesit, a DNA korábbi vezetőjét tartja a legalkalmasabbnak az európai főügyészi tisztségre az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága.

Kiss Judit 2019. február 27., szerda

Számszerűség, bizalmatlanság

Nem kevesen ódzkodnak attól a romániai lakosok közül, hogy rendszeresen járjanak orvoshoz, fogorvoshoz. Erről most újfent „van papírunk”.

Balogh Levente 2019. február 26., kedd

Szimbolikus politizálás

Abban nincs sok meglepő, ha olyan szervezetek állnak elő újabb és újabb magyarellenes megnyilvánulásokkal, amelyek illetékeseit éppen azért ejtőernyőzték Erdélybe, hogy folyamatosan mérgezzék a magyar–román viszonyt. 

Rostás Szabolcs 2019. február 25., hétfő

Jövőkép, erődemonstráció

Ahhoz képest, hogy jövőképformáló iránymutatások felsorakoztatásának szánták, az RMDSZ Kolozsvárt rendezett kongresszusán sokszor olyan érzése támadt a külső szemlélőnek, mint amikor egykori katonatársak közös élménybeszámolóját hallja.

Balogh Levente 2019. február 22., péntek

Jelképérték

„Ha történetesen akkorra jelentenék be az elkövető kézre kerítését, amikor ez az írás megjelenik, már akkor is késő lenne” – írtuk pontosan három héttel ezelőtt ugyanezeken a hasábokon.

Vélemény
Páva Adorján: Rareș Vasilicáék udvarhelyi építkezése

Különleges látogatók érkeztek a minap Székelyudvarhelyre: tizenhat craiovai középiskolást látott ...

Kiss Judit: Mi normális, mi nem az

Biztosan sokan hallották már a magyar abszurd humor egyik legjelesebb képviselőjeként ismert Laár András ...

Makkay József: Pofonterápia-mentes EP-választást

Az európai parlamenti választások romániai esélyeit taglaló egyik Facebook-csoportban egy liberális ...

Legnézettebb
Hallgassa online rádióinkat