2012. május 24., 09:282012. május 24., 09:28
A pityóka soha nem sarkallt életmódváltásra, na de ez a repce, ettől megőrülök. És látom magam egy tanyán, lazán feltűzött hajjal, mezítláb, körülöttem sok gyerek és sok állat. Az állatokat tojásért, tejért és a látványért tartjuk, a gyerekek mindig maszatosak, és soha nem nyafognak rajzfilmért vagy számítógépért. És nagy kondérban főzöm a szilvaízt, ha kell napokon keresztül, amíg cukor nélkül is mézédes lesz és koromfekete, bár nincs odaégve. Mindent ráérősen végzek, lassan, megadva a módját, érzem az illatokat, az ízeket, és a giccset fokozva, még az sem kizárt, hogy alkonyatkor kiülnék a tornácra egy hintaszékbe.
És a láthatár széléig hullámzik a repce, és bármikor szemrebbenés nélkül belegázolok, mert akkor ott edzett is lennék, és az élvezettől nem rettentene el sem kullancs, sem tüske. És furcsa módon a repcéről eszembe jut a tenger is, és pontosan emlékszem arra a sárgához semmiképp nem hasonlító kékre, amikor a soha nincs vége víz olyan, mint a tükör, nincs fodra, hulláma. És emlékszem arra is, milyen, amikor nem fenyeget a holnap, nincs fűtésszámla, mert nem kell fűteni, és a hajléktalanok élete is megszakítás nélküli nyaralás, napfénnyel, vízzel, vakító homokkal és tenger gyümölcseivel.
Most már csak a vetésforgóban bízhatok, hogy előbb utóbb lefut a repceőrület, újra lesz divatja a székely pityókának, és szigorúan földhözragadt krumpliföldek között visz majd az utam munkába és haza, és ha magva sem lesz az elvágyódtató repcének, akkor szemrebbenés nélkül leparkolok az inkubátorház udvarán, gépiesen kikapcsolom a riasztót, és kicsit sem sóhajtok, amikor belépek oda, ahol van számítógép, de nincs ablak. Jaj csak a repce után, nehogy levendulát termesszenek!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.