Orbané a pálya

Mindez nem annyira a kormányt egyedül alkotó Nemzeti Liberális Párt (PNL) sikere, hanem a pártot korábban irányító Klaus Johannis államfőé, aki hosszú ideje mindent megtett az egyébként valóban kártékony szociáldemokrata kabinet megbuktatása érdekében. Az államelnök többek között azzal is nehezítette a kabinet dolgát, hogy sportot űzött abból, hogy különböző kifogásokra hivatkozva nem volt hajlandó kinevezni a különböző okok miatt távozó miniszterek helyére a kormányfő által javasolt utódokat.

A siker várhatóan vasárnap is érezteti majd a hatását, amikor az elnökválasztás első fordulójában Johannis magabiztosan söpri majd be az első helyet, a második forduló után pedig vélhetően újabb ötéves államfői mandátumot ünnepelhet. A kormányból kibuktatott Szociáldemokrata Párt (PSD) számára újabb kudarcot jelent a parlamenti voks – legalábbis annyiban, hogy bojkottja ellenére a vele szemben álló oldal ismét biztosítani tudta a határozatképességhez, illetve az új kormány megszavazásához szükséges többséget. Másrészt viszont még annak is fennáll a lehetősége, hogy – amennyiben nem írnak ki előre hozott választásokat a támogatottságukat a törvényhozási mandátumok számában is rögzíteni akaró pártok unszolására – a hatalomból kibukott szociáldemokratáknak jó egy évük lesz arra, hogy ellenzékben, a kormányzás felelősségétől megszabadulva, a kormányt keményen bírálva próbálják megtépázott népszerűségüket ismét feltornászni.

Orban és a PNL számára azonban nem csupán a PSD bírálatai miatt nem lesz sétagalopp az ölükbe hullott kormányzás. Hanem egyrészt azért, mert a PSD valóban nehéz örökséget hagyott hátra. Na meg azért is, mert kisebbségi kormányként kell lavírozniuk az őket támogató ellenzéki pártok követelései között, és biztos lehet benne, hogy az RMDSZ-től az USR-ig mindenki be akarja majd nyújtani a számlát a nekik nyújtott támogatás fejében.

Az ügy legnagyobb vesztese most alighanem Victor Ponta. A volt szociáldemokrata miniszterelnök, aki a pártvezetés és közte kiéleződött konfliktus miatt otthagyta a PSD-t, és sikerült mintegy 10 százalék környékére feltornásznia új pártját, a Pro Romániát, most keserű tapasztalattal lett gazdagabb. Miután egy darabig úgy tűnt, hogy minden bejött neki, és királycsináló szerepben tetszeleghet, főszerepet játszva az Orban-kormány sorsának alakulásában, a balközép elvekre hivatkozva megtagadva annak támogatását, most a sajátjai hagyták cserben. Szembesülnie kellett azzal, hogy egy olyan politikai alakulat, amely jórészt a saját pártjukat akár már többszörösen is cserben hagyó dezertőrökből áll, sohasem állhat szilárd lábakon, hiszen a korábbi pártjukat egyszer már eláruló képviselők és szenátorok bármikor képesek lesznek új szervezetüket is elárulni, ha úgy látják, hogy ez több haszonnal kecsegtet.

A kormánybuktatásnak eközben van egy másik vonzata is. A mostani hercehurca és botránysorozat nyomán ismét csak érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy a jelenlegi, destruktív bizalmatlansági indítvány intézménye helyett – amellyel csupán megbuktatják a kormányt – bevezessék a Magyarországon és Németországban is alkalmazott konstruktív bizalmatlansági indítványt, amelyben az új miniszterelnököt is meg kell nevezni, így a régi kormány megbuktatása egyben az új kormányfőnek adott bizalmi voks is. Természetesen nem ringatjuk magunkat abban az illúzióban, hogy ettől felelősségteljesebben viselkedne a bukaresti politikai elit, de legalább a kormánybuktatás utáni káosz időtartamát csökkentené.