2012. október 09., 10:002012. október 09., 10:00
Mindegyikünk számára van egy hely, ahol jól érezzük magunkat. Ez az a hely, ahol lakunk, az otthonunk, a négy fal határolta szoba. Itt mi vagyunk az elsők, és azt tehetjük, ami épp jól esik nekünk: pihenünk, szórakozunk, eszünk, olvasunk, alszunk és még sok egyebet teszünk a magunk kedvére. Családosként már szűkülnek a lehetőségek, de egymással magyarul társalgunk.
Kint aztán minden megváltozik. Ott már be kell érnünk a második hellyel, még a Székelyföldön is. Pedig itt a túlnyomó többség érti is és beszéli is a magyarnyelvet. Nem lehetünk elsők, mert ott fent dolgoznak és lent sem nyugszanak. Ehhez társul a megengedhetetlen közöny, amely eluralkodott felettünk.
„Sus se lucrează!”, (Fent dolgoznak!) – olvasom Csíkszeredában a kifeszített szalagra tűzött figyelmeztetést. Értem, persze, hogy értem, fent, a tízemeletes tömbház tetején cserepet javítanak és arra figyelmeztetnek, hogy ne lépjem át vagy ne bújjak keresztül a szalagon, mert még megjárhatom. Számolok és megállapítom, amit különben eddig is tudtam, hogy nyolcvan százalékban székely
magyarok lakják a tömbházat. De ha egyetlen egy magyar lakná, akkor is illene őt magyarul is megszólítani. Csupán két szó erejéig: „Fent dolgoznak!” Annál is inkább, hogy a cserépjavító munkások és a vállalatvezetők is székely magyarok.
Fent dolgoznak, és minden igyekezetük arra irányul, hogy tudatosítsák bennünk, nincs első hely, csak az örökös második. Ezt üzeni a román parlament a Székelyföldnek az autonómia ügyében, ezt üzeni az újonnan nyílt csíkszeredai áruház, ahol csak szemüveggel találod meg ott, valahol lent az apró betűkkel írt magyar feliratokat, és ezt üzeni a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora és szenátusa a – jogosan – magyar karok létesítését kérő magyar közösségnek.
A közeli jövőt vetíti elénk a marosvásárhelyi mentőközpont új épületének átadási ünnepsége is, ahol hiába keresel egyetlen egy magyar szócskát is az épület homlokzatán és a különböző irodák, laboratóriumok ajtóin, ahol az ünnepi beszédek soraiból is száműzték a magyar nyelvet. Mindez történik egy olyan városban, amely nem is olyan rég székely magyar városnak számított és ahol még mindig fele-fele arányban élnek magyarok és románok. Itt már a második hely is megszűnt. Ez lenne Csíkszereda jövője?
Fent dolgoznak, de lent sem tétlenkednek. Következnek a parlamenti választások, elhangzik majd sok-sok ígéret és fogadalom, feltehetően húsznál több magyar képviselő és szenátor kerül be a parlamentbe, és csurran-cseppen majd valami a magyaroknak is. Aztán egyre kisebb lesz az a hely, ahol mi magyarok is otthon érezhetjük magunkat. Mert fent dolgoznak, de nem értünk, hanem értük, önmagukért!
Talán még a temetőben sem jut hely a számunkra. Mondom ezt dési utam tanulságaként, ahol a hajdani református temetőben egy olyan sírra akadtam, amelyet egy „Ocupat!”, (Foglalt) feliratú táblácskával jelölt meg az új tulajdonos, és amelynek terméskőből álló sírköve arról tudósít, hogy abban a sírban egy 1800-as években eltemetett magyar ember nyugszik. Így tűnünk el temetőinkből is.
Beder Tibor
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok