2011. január 17., 10:252011. január 17., 10:25
A második kérdést megtartja magának, hiszen az úgyis csak költői lenne. Nagyon nehéz napokat élünk, és nemcsak azok nehezítik meg, akik hatalomvágyból cselekednek, hanem azok is, akiknek egyszerűen nincs jobb dolguk. Az interjúk általában személyes hangvételűek, a riporter kvázi baráti beszélgetésre kéri fel alanyát.
Az alanynak aztán elmondhatja minden fájó és örömteli gondolatát. A tapasztalt közszereplőket azért szeretjük kérdezni, mert olyan alapigazságokat villantanak meg, amelyek még több száz év múlva is tanulságosak lehetnek az unokák unokáinak. Az is sokat elárul valakiről, ha ezeket a gondolatokat aprópénzre akarja váltani. Az egyénben felhalmozódott egyetemes szellemi és emberi értékek így kufárok kezére kerülnek, és már nem biztos, hogy annyit kóstálnak, amennyit akkor értek volna, ha bérmentve, ám annál nagyobb szeretettel, önzetlenséggel nyújtják át őket. Nem kell nagy ünnepnek lennie ahhoz, hogy ajándékot adjunk valakinek.
Egy egyszerű hétköznapon is át lehet nyújtani egy kedves gesztust, egy jó szót. Mellőzhetjük az ezüsttárcát, a nagy felhajtást, és halkan is elmondhatunk néhány olyan gondolatot, amelyre mindenki úgy kapja fel a fejét, mintha vöröshangyák másztak volna az ingnyaka alá. Az igazi nagyok halk szóval és kellő szakmai alázattal közelednek közönségükhöz, nem feledve, hogy nélkülük minden szavuk csak üresen kongó ércharang lenne. Érdemeiket nem kiabálják piactereken az égre, de ha egy tudatlan ifjú megkérdezi őket az élet dolgairól, leülnek mellé, és rávilágítanak néhány megbúvó részletre. A pénz folyóhomokként pereg ki az ujjaink közül, a szó elszáll, az arcot is elfeledik idővel.
Amit leírunk, az talán tovább megőrzi a lábnyomot, amelyet magunk mögött hagyunk. Különösen ma, amikor a világhálón keresztül olyan helyekre juthatunk el, amelyek létezéséről korábban fogalmunk sem volt. Kár, hogy még hatvanon túl, negyvenegynéhány reflektorfényben eltöltött év sem teszi lehetővé, hogy túllépjünk a saját magunk szabta kicsinyes korlátokon. A hosszú évek alatt hallott tapsok visszhangja még kísért, de a tenyerek már elzsibbadtak, és a vasfüggöny is lassan legördül, mögötte pedig lekapcsolják a lámpákat, mert spórolni kell közüzemi számlákon.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok