2010. május 10., 10:362010. május 10., 10:36
A gyár vezetősége szintén kelet-európai volt valamikor, lengyel és orosz, de az már lejárt lemez, Nyugaton kikupálódtak a kapitalizmus iskolájában. Nem érzik át a szegény posztkommunista munkásosztályra mért rendszer nyűgét s nyilait.
Bezzeg annó, amikor a vörösök az ő ajtójukon kopogtattak, behúzták fülük-farkuk, most pedig nagy mellénnyel lobogtatják a kapitalista rabszolgatartók zászlaját. Nincs mit tenni, nincs hova menni, mert máshol még ennyit sem fizetnek – keseredik bele a sorsába az egyik bojkottáló. Ám a pohár betelik lassan, már aludni is a gyárpadláson kényszerül, mert annyi munkaórát szabtak meg neki, hogy mire hazaér a 20 kilométerre lévő ágyához, már fel sem érdemes emelnie a takarót, vissza kell indulnia robotolni. Úgy járt, mint az egyszeri Józsi bá’, akinek a könyvből okosodott pártaktivisták előírták, két kaszát erősítsen a nyélre, így visszafelé húzva is nyeshet egy rendet, a derekára kötött gereblye meg majd önműködően összegyűjti a rendet. Meg is fogadta a tanácsot az öreg, ám amikor éjjeli lámpát kívántak kötni a himbilimbijére, hogy a harmadik műszak se maradjon el, megfutamodott.
Ez történt az imént emlegetett munkásokkal is, akik nem voltak hajlandók zombiként robotolni. Az a bizonyos mitológiai cseresznye pedig akkor került fel a tortára, amikor az új munkabeosztásuk szerint a hétvégi és műszak utáni túlórákat sem fizették volna pluszban. Végül engedtek, annak dacára, hogy a munkásosztályból felkapaszkodott főnökeik csupán az utolsó métereken voltak hajlandók szóba elegyedni velük. A gyár egyébként 150–160 százalékos teljesítményével kategóriájában világszinten vezető. Ez nem is csoda, hiszen a minimálbéren tartott robotok nem kérdeznek, csak szalagmunkáznak, amíg ki nem fogy belőlük az olaj, vagy fel nem főzik a vizet. Sokáig nem forrongott a légkör, hiszen két nap folytonos várakozás után kiegyeztek, letették a fegyvert. Világos, hogy nem teljesen azt kapták, amit követeltek, de az a kis engedmény is elég. Egy időre lecsillapodtak, mert ha nem tetszik, lehet pakolni, holnap jön a következő hétszáz munkanélküli, rozsdás robot, amely akár egy évig is eldöcög egy cseppnyi olajjal.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.