2012. szeptember 05., 09:352012. szeptember 05., 09:35
Amikor a szeméttárolók körül tábort vernek valakik, és naphosszat randalíroznak, kiveszik az ember kezéből a szemetes zacskót, amikor huligánok gyűlnek a játszótérre, pillepalackokkal verik a padot, és közben énekelnek éjjel kettőkor, amikor mintha szándékosan vihognának és visonganának olyan hangosan, hogy hátha valakit idegesít – nos, ilyenkor soha nem tapasztalom, hogy a szomszédaink közül bárkit is a legcsekélyebb mértékben zavarna az éjszakai előadás. Nos, tegnap este mégiscsak kiderült: nem vagyok egyedül.
Úgy esett, hogy a férj este későig dolgozott, én meg már órák óta hallgattam az esti csendben egyre zavaróbban ható óbégatást a játszótérről. A vacsorát kavargatva, írás közben, tévénézés közben – csak hallgattam és hallgattam. Nem volt kedvem se veszekedni, se rendőrt hívni egyedül. Inkább tűrtem, s közben egyre gyűlt bennem a méreg. Egy csaknem húszfős társaság vert tanyát a padoknál, fiúk-lányok vegyesen, s miközben telefonról hallgattak valami zenének aligha mondható szörnyűséget, valószínűleg a vérükben található alkoholmennyiséggel egyenes arányban nőtt a hangerejük is. Már csaknem fél tizenkettő volt, amikor elszakadt a cérna, s kikiabáltam a konyhaablakon, hogy az ég szerelmére, beszéljenek már halkabban, mert éjszaka van.
A szokásos válasz ilyenkor a pimasz röhögés, ami nem maradt el, ám ezúttal új visszhangra talált felháborodásom: egy emelettel feljebbről egy hozzám hasonlóan mérges férfihang szólt ki, az enyémnél sokkal durvább szóhasználattal. Erre már a lent – csendben – ücsörgő, a friss esti levegőt élvező nyugdíjasok is megszólaltak – egyikük azt mondta, hogy kiabálással nem megyünk semmire, rendőrt kell hívni. Ekkorra a férj is hazaérkezett, s látván megindultságomat, rávett, hogy sétáljunk el az éjjel-nappali boltig szúnyogirtóért, ami úgyis elfogyott, s közben hátha kicsit kitisztul a fejem. Magamban végig arra készültem, hogy amint visszaérünk, rendőrt hívok, de erre már nem volt szükség: mire a park közelébe értünk, már jól láttuk a rendőrautót. Ennyi kellett: három napja hallgattuk őket minden éjjel, s ahhoz, hogy történjen valami, egy mosogató háziasszony idegeinek kellett felmondani a szolgálatot. Szolidaritásból ma este én várom meg, amíg ő kikiabál, s én hívom a rendőrséget.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.