VEZÉRCIKK – Egyszerre két pofont is kaptak a kolozsvári városvezetéstől azok, akik azt hitték, véget érhet az évtizedek óta tartó magyarellenes őrület.
2014. október 02., 19:532014. október 02., 19:53
2014. október 04., 11:222014. október 04., 11:22
Az utóbbi években valóban úgy tűnt: a város túlléphet a funari örökségen, és a román többség nyit az őshonos magyar közösség felé, amely immár minden évben a város főterén ünnepelheti Kárpát-medence-szerte ismertté vált fesztiválján a magyar kultúrát, ráadásul a rendezvényen a város román polgármestere is köszöntőt mond.
Nos Emil Boc polgármesternek és az önkormányzatnak csupán néhány napra volt szüksége, hogy ezt az illúziót összezúzza. Először a józan észnek és a toleranciának fittyet hányva megfellebbezték azt a bírósági ítéletet, amely a magyar helységnévtábla kihelyezésére kötelezi az önkormányzatot. Majd Boc bejelentette: esze ágában sincs a kommunista diktátor, Nicolae Ceauşescu által a hamis történelemszemlélet jegyében a városra erőszakolt Napoca elnevezéstől megválni.
Ezzel szimbolikus lépést tett, közösséget vállalva a ceauşescui korszak soviniszta, durván magyarellenes fasiszta kommunizmusával, amelynek lényege a múlt átírása, a magyar emlékek eltüntetése, a magyarok erőszakos beolvasztása vagy elüldözése volt. A gesztus túlmutat önmagán, és azt jelzi: téved, aki azt hiszi, hogy a zsigeri magyarellenesség kizárólag a rendszerváltás előtti, letűnt korhoz köthető.
Az ugyanis, mint látható, rendszerektől és politikai oldalaktól függetlenül folyamatosan létezik, ha a mai román politikum fel is ró valamit Ceauşescunak, a magyarokkal szembeni lépései nincsenek köztük. A jelenlegi legnagyobb kormánypárt, a PSD Corina Creţu szépreményű EU-biztos-várományos vezetésével ugyanolyan hévvel vetette rá magát a romániai magyar közösség önrendelkezési törekvéseit képviselő Tőkés Lászlóra, mint 1989 előtt a Szekuritáté pribékjei.
Hogy ettől függetlenül az RMDSZ-szel közösen kormányoz, nem a kevésbé „radikális” magyarok iránti szeretet jele: csupán a parlamenti matematika az ok, a cél pedig a magyar politikai képviselet pacifikálása és a Nyugat megtévesztése. Hogy az RMDSZ miért vállalja a társutasi szerepet, annak elmagyarázása a szövetség illetékeseinek feladata.
Ebben a helyzetben egyszerre abszurd és tragikomikus, hogy egyesek éppen abban a városban tüntetnek a magyar kormányfő ellen, nacionalistának bélyegezve őt, ahol a városvezetés éppen felmossa a magyarokkal a padlót.
Persze tudjuk, hogy a szélsőséges balliberalizmus az ideológiát mindig előbbre helyezi a tényeknél, prófétái pedig nem zavartatják magukat a valós eseményektől véleményük kialakításakor, de amikor a bőrünkre megy a játék, legalább akkor nem ártana a valóságra is odafigyelni a magyarországi demokrácia halálát vizionáló, unalomig ismert ballib mantrák felmondása helyett.
Mert – természetesen tiszteletben tartva a szólás- és véleményszabadságot, azt a jogot, hogy bárki bármi ellen fölemelhesse a szavát – úgy véljük, az erdélyi, partiumi magyar közösségnek a jelenlegi körülmények között, a román politikum lépéseit látva vannak súlyosabb problémái és feladatai is annál, hogy a – bizonyos kérdésekben amúgy többé-kevésbé joggal bírálható, de például az erdélyi magyar megmaradáshoz elengedhetetlen magyar nyelvű oktatást jelentős összegekkel támogató – magyar kormány első embere ellen vagy mellett tüntetgessen.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!